A kereskedelemről szóló törvény (Ker.tv.) -2015-ben - 5. rész

V. Gazdasági erőfölény
 
Fennállónak tekinti a Kertv. a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi értékesítésének piacán (e cikkek közé nem értve az illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert és vegyi árut, valamint higiéniai papír terméket), ha a vállalkozásnak, vagy Tao szerinti kapcsolt vállalkozásoknak közösen a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelméből származó előző évi (konszolidált) nettó árbevétele meghaladja a 100 MdFt-ot.

Ezt a rendelkezést 2016. január 1-je után megvalósuló gazdasági erőfölénnyel való visszaélés fennállásnak tekintetében kell alkalmazni.
 
A kereskedelmi törvényt azzal is kiegészítették, hogy gazdasági erőfölényt állapítanak meg a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi értékesítésének piacán, ha az adott cég több mint 100 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt realizál a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi értékesítéséből. Ez a törvényi vélelem önmagában nem jelent semmilyen hátrányt, csak akkor, ha a vállalkozás valamilyen módon visszaél ezzel az erőfölényével, ugyanakkor egyértelmű helyzetet teremt a versenyfelügyelet számára. 2016. január 2-án lép hatályba a szabály. A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény alkalmazásában a gazdasági erőfölényt a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi értékesítésének piacán – mint érintett piacon – fennállónak kell tekinteni, amennyiben a vállalkozásnak, vagy a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény szerint pontja szerinti kapcsolt vállalkozásoknak közösen a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi értékesítéséből származó előző évi (konszolidált) nettó árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot. Ezt a 2016. január 1-je után megvalósuló gazdasági erőfölénnyel való visszaélések fennállása tekintetében kell alkalmazni.


Korábbi kapcsolódó szakmai anyag: http://www.vallalkozo.info/hirek/a-kereskedelemrol-szolo-torveny-kertv-2015-ben-4-resz

Amennyiben jogi témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]