Sikeresen indult a Széchenyi István Egyetem és a VOSZ együttműködése

Budapest, 2023. április 28. - Hagyományteremtő céllal indította útjára a VOSZFESZT Vállalkozói Szabadegyetem elnevezésű eseményét a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), amelyet első alkalommal csütörtökön rendeztek meg Győrben a Széchenyi István Egyetemmel közösen. Hazánk egyik legmeghatározóbb érdekképviseleti szövetsége nagyszabású programsorozatának keretében vezető hazai egyetemekkel együttműködésben egyetemi városokban szervez konferenciákat a fiatal és gyakorló vállalkozói réteg számára.

Az egésznapos rendezvényen neves szakemberek, vállalkozók, és oktatók előadásai, valamint a velük folytatott tematikus szakmai kerekasztal beszélgetések által nyújtott a VOSZ minél szélesebb körű, hasznos, gyakorlati ismereteket a kezdő, feltörekvő és már működő vállalkozás vezetők számára. A rendezvény célja, hogy a VOSZ segítsen fejleszteni és népszerűsíteni a vállalkozói kultúrát, és hasznos tanácsokkal, korszerű ismeretekkel szolgáljon a cégvezetők számára.

 

Szövetség az innovációért

 

A VOSZFESZT Vállalkozó Szabadegyetem rendezvénysorozat első eseményén, a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campusán megtartott rendezvényen stratégiai együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására is sor került, amely a VOSZ és a felsőoktatási intézmény között jött létre.


Napjainkban az üzleti sikerben leginkább az dönt, hogy milyen hatékonysággal tudjuk integrálni működésünkbe a tudomány eredményeit – mondta el a rendezvényen Eppel János, a VOSZ elnöke. A vállalkozóknak nem csupán tisztelniük, hanem alkalmazniuk is kell a tudást, az akadémiai világnak pedig számítania kell a vállalkozásokra, amelyek egyre fontosabb partnerré növik ki magukat az egyetemi kapcsolatrendszerben – tette hozzá.




Eppel János

Egy egyetem attól jó, hogy az oktató- és kutatómunkán túl élő, és eredményes kapcsolatot tart fenn a vállalkozásokkal, a gazdasági élet szereplőivel is. A kutatás sikerének fokmérője az alkalmazhatóság – hangsúlyozta a rendezvényen Dr. Filep Bálint a Széchenyi István Egyetem elnöke. „A tudás és az üzlet kéz a kézben jár” – fogalmazott. Hozzátette: a most létrejött együttműködés eredményeképpen a hazai és nemzetközi vállalkozások fizikai közelségbe kerülnek a felsőoktatási intézmény oktatóival és hallgatóival, hiszen az Egyetem Science Parkjaiban önálló VOSZ-vállalkozásfejlesztési irodák létesülnek. Nem véletlen, hogy a vállalkozások és a felsőoktatás ilyen együttműködése elsőként Győrben jön létre – mondta el beszédében Prof. Dr. Palkovics Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke. „Az egyetemek számára a jövőt jelenti az, hogy a vállalkozásokkal szoros kapcsolatokat ápolnak, a huszonegyedik századi korszerű felsőoktatás a gazdasági életben is aktív, munkája révén pedig újabb innovációkat generál” – jelentette ki.



Prof. Dr. Palkovics Palkovics László

 

 

Tudásátadás a vállalkozásoknak

 

A rendezvény további részében a vállalkozók informatív és gondolatébresztő előadásokat hallgathattak meg 3 szekcióban. Pordán Zsigmond, a VOSZ Ipari Tagozatának elnöke prezentációjában kifejtette: hátradőlni nem csak azért veszélyes, mert elkényelmesedhetünk, de azért is, mert nagyot zuhanhatunk. A sikerhez vezető út ugyanis kudarcokkal van kikövezve, fontos tehát, hogy a vállalkozók ezekből tanuljanak, és időben reagáljunk. hogy újult erővel lehessen továbbmenni.



Pordán Zsigmond

 

A Széchenyi Egyetem Menedzsment Campus Kompetencia Központját vezető Dőry Tibor a kis- és középvállalkozásoknak, az innovációs transzformációban elérhető egyetemi együttműködési lehetőségekről beszélt prezentációjában. Mint elmondta, az innováció minden esetben idő- és költségigényes, valamint kockázatos is, ugyanakkor a cégek fennmaradásának elengedhetetlen feltétele is egyben.



Dőry Tibor

 

Új szemléletet és folyamatokat követel a digitális transzformáció, amely azonban elengedhetetlen a sikeres és hatékony működéshez – fejtette ki előadásában Dr. Kovács Norbert, a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense. „Az e-mailben küldözgetett Excel-fájlok ideje lejárt” – fogalmazott. A digitális transzformáció része, hogy át kell gondolni a szervezeti folyamatokat és az irányítás gyakorlatát is.

Májustól indul a VOSZPort

 

A vállalkozások digitális felkészültsége elmarad a kívánt mértéktől, fejlődünk ugyan, de felzárkózás nincs, továbbra is az utolsó helyeken vagyunk az Európai Unió tagállamainak sorában – mondta el előadásában Barabás Tamás, a VOSZ társelnöke. „A digitális transzformációra van a VOSZ-nak válasza, ez a VOSZPort” – jelentette ki. A VOSZPort egy olyan átlátható, testreszabható és bővíthető szoftveres megoldás a vállalkozásoknak, amelyet a VOSZ biztosít tagjainak. „A megoldás egy vállalkozások számára lefejlesztett digitális vezérlőpult, valamint szoftver piactér, egyfajta digitális kikötő számukra” – fogalmazott Barabás Tamás. A rendszer digitális szolgáltatásokat is biztosít a felhasználóknak, így lesz benne számlázás, ügyfélkapcsolatkezelés, partner– és termékkezelés, NAV és bankszinkron, valamint naptár, de tartalmaz majd kalkulátorokat is. A rendszer már kész van, várhatóan május végétől lehet regisztrálni és széles körben használatba venni a szolgáltatást.

 

Szervezet és mesterséges intelligencia

 

Schäffer János, az Audi Hungária Ahead Kft. képviseletében arról beszélt, hogy hogyan alakul az Audi magyarországi szolgáltatási portfóliója és szervezeti felépítése, és ehhez hogyan tudnak kapcsolódni a magyar kis- és középvállalkozások.

A rendezvényen Szertics Gergely mesterséges intelligencia szakértő, a vállalkozók számára ezen terület adta lehetőségekről beszélt. „Ma már a mesterséges intelligenciát különböző szöveges tartalmak, grafikai kreatív tartalmak, látványtervek, és különböző, leginkább marketing és kommunikációs munkákhoz nagyfokú hatékonysággal lehet segítségül hívni” - hangsúlyozta, majd megemlítette ezen a területen a Chat Gpt programot.

Farkas Gábor, a VOSZ Pénzügyi Szekciójának elnöke, a PwC cégtársa az eseményen tanácsadói szemszögből elemezte a cégeket érintő kihívásokat. Prezentációjában szólt a vállalkozói környezet okozta kitettségekről is, és megjegyezte: kiemelten fontos a megfelelő könyvelői munka a siker elérésében.

 


Dr. Kovács Norbert, Szertics Gergely, Barabás Tamás

Az attitűd fontossága

 

A VOSZFESZT Vállalkozói Szabadegyetemen szó esett a sikerhez szükséges attitűdökről is. „Fejleszd magad, mielőtt a céged fejlesztenéd” – összegezte az előadó a személyes fejlődés, a felkészültség kiemelkedő szerepét Tomán Szabina, a Tomán Lifestyle alapító-tulajdonosa. Úgy vélte, az egyéni önbizalom is kiemelkedő fontosságú, merni kell lépni és felállni. A tudományból megfelelő hozzáállással üzletet lehet nyerni, ehhez azonban ki kell alakítani a megfelelő kereteket, és a piaci szemléletmódot, amelyet a felsőoktatási intézményeknek is el kell sajátítaniuk – mondta el előadásában Dósa Gábor, a Széchenyi István Egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ vezetője. Ismertette a felsőoktatási intézmény és a vállalkozások közös munkájának kereteit, a Science Park tervezését és az ezzel kapcsolatos várakozásokat, a szisztéma működését.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]