Dress for success II. – Nem a ruha teszi az embert, de árulkodik róla?

Nemcsak azt igazolják a különböző kísérletek, hogy a mi viselkedésünket is meghatározza, milyen öltözéket viselünk, de számos kísérletet végeztek arra vonatkozóan, mennyire befolyásolja az öltözékünk az emberek irántunk tanúsított viselkedését.

Forgács József professzor, A társas érintkezés pszichológiája című könyvében említ egy brit vizsgálatot, amelyben egy színésznek felvilágosítást kellett kérnie egy vasútállomáson, hol formálisabb (öltöny, keménykalap - a vizsgálat ideje 1978 volt!), hol „munkásosztálybeli” öltözékben.

A reakciók drámaian különböztek! Az öltönyös sokkal több segítséget kapott.

Joe Navarro egykori FBI ügynök, viselkedéskutató, Árulkodó jelek című könyvében szintén kitér az öltözék mások reakcióját befolyásoló hatására:

„Ha egy jól öltözött ember elejti a pénztárcáját, az emberek 83%-a lehajol érte és visszaadja. Hétköznapi, vagy hanyag öltözet esetén az arány 48%-ra csökken.”

Ugyanakkor egy másik kutatás, amely a tárgyalótermi „viselkedést” vizsgálta, arra jutott, hogy a sötétkék öltönyt vagy elegáns kosztümöt viselő tanukat az esküdtek mindig becsületesebbnek és megbízhatóbbnak látják, mint a hétköznapian öltözött embereket.”
Ugyanakkor jólöltözöttség és jólöltözöttség között is nagy lehet a különbség, ezt már egy 2013-ban Ben C. Flecher, a Hertfordshire Egyetem professzora és kollégái által végzett kísérlet bizonyítja. 

Fényképek alapján kellett a kísérlet résztvevőinek véleményt formálni. Úgy manipulálták a képeket (képeken ugyanaz a személy volt, de az arc nem volt látható), hogy a különbség a képek között kizárólag az öltöny minőségében volt. Az egyik képen a férfi mérette készített öltönyt viselt, a másikon konfekcióöltönyt.

A résztvevőknek pár másodperc alatt kellett véleményt formálniuk az adott „személy” öt vonásáról: önbizalom, sikeresség, megbízhatóság, jövedelem és rugalmasság.

Itt is meglepte az eredmény a kísérletet végzőket: A megbízhatóságot kivéve minden tulajdonság vonatkozásában sokkal pozitívabb volt a megítélése akkor a „modellnek”, amikor a méretre készített öltönyt viselte!

Egy apró manipuláció tehát a megjelenésben, szignifikánsan eltérő következezésekhez vezetett.

Érdemes ezért elgondolkodni azon, hogy a megjelenésünk mások számára milyen módon árulkodik rólunk, hiszen olyan dolgokra is következtethetnek belőle, amely valójában teljesen megalapozatlan.

Ugyanakkor Forgács professzor könyvében egy másik kutatást is idéz, felhívva a figyelmet:
„Bizonyos helyzetekben azonban a szokatlan (hippi) öltözék biztosít előnyöket a viselőjének. Egy tüntetésen, a „szakadt” ruhát viselő emberek sikeresebbek voltak az aláírásgyűjtésben, mint a hagyományos ruhát viselő társaik.”

Vagyis, ha eddig kételyeink voltak, a kísérletek igazolták: az öltözékünk alapján – megítéltetünk. Sőt, látszólag árnyalatnyi különbségek, meghatározó jelentőséggel bírnak.

A legközelebbi vásárlókörút során érdemes ezért úgy vásárolnunk, hogy ahhoz a „feladathoz” legyen megfelelő öltözékünk, amit el akarunk végezni, és emlékezzünk a „két öltönyös kísérletre is”, vagyis a legjobb minőségű ruhadarabot, kiegészítőt válasszuk, amit csak megengedhetünk magunknak.
 

dr. Erdős Zsuzsanna

üzleti etikett tanácsadó

 

Amennyiben üzleti etikett témában konzultációra van szüksége, kérem írjon itt, vagy hívjon a +36 1486 1800 callcenter-en keresztül.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]