A kormány még február végén benyújtja a partnerségi megállapodást az EU-nak

Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerint az első pályázatok az év második felében írhatók ki.


A kormány a jövő hét folyamán véglegesíti a 2014-2020 közötti időszakra érkező uniós források felhasználásának keretet adó partnerségi megállapodást.
A benyújtás után a hivatalos jóváhagyásra három-hat hónap áll az uniós testület rendelkezésére.
A partnerségi megállapodás benyújtását követően három hónapon belül be kell nyújtani az operatív programokat, melyek részletesen tartalmazzák az egyes területek támogatási céljait, prioritásait és forrásait.
A nyolc operatív programot a tervek szerint a kormány márciusban nyújtja be Brüsszelnek.
Cséfalvay Zoltán arra számít, hogy az operatív programok uniós jóváhagyása után, az év második felében írhatók ki az első pályázatok.
A 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakban a hazai társfinanszírozással együtt összesen 7480 milliárd forint jut majd a fejlesztési programokra. A pénzügyi keret 60 százalékát, mintegy 4500 milliárd forintot közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítanak.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) forráskerete 2850 milliárd forint, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forráskerete több mint 1200 milliárd forint, melynek mintegy háromnegyede közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítható. Ezen felül a másik hat operatív program is tartalmaz közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítandó részt.
A rendelkezésre álló 7480 milliárd forintnak legalább 15 százaléka közvetlenül a kis- és középvállalkozások erősítését szolgálja majd.
A források 10 százalékát fordítják közvetlenül a foglalkoztatás erősítésére, amit a korábbi időszakkal szemben nem annyira szociális, sokkal inkább gazdaságfejlesztési kérdésként kezelnek majd.
Cséfalvay Zoltán kiemelte, hogy infokommunikációs szektor fejlesztésére megy a teljes keret 5 százaléka, továbbá sikerült elérni, hogy közel 250 milliárd forint a turisztikai fejlesztésekhez kapcsolódik.

Forrás: MTI
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]