A munkával kapcsolatos stressz

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség kampánya a közös stressz kezelésre szólítja fel a munkáltatókat és a munkavállalókat. Ezzel kapcsolatosan meghatározták a lényeges események időpontjait is, melyeket a következőkben ismertetek.

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) két évre szóló, egész Európára kiterjedő kampányt indított Brüsszelben: „Egészséges munkahelyek – Kezeljük a stresszt!” címmel.

A munkával kapcsolatos stressz megdöbbentően gyakori probléma Európában. Az EU-OSHA legutóbbi, páneurópai közvélemény-kutatásának eredményei szerint a munkavállalók 51%-a úgy látja, hogy a munkával kapcsolatos stressz általános a munkahelyén, és tízből négy munkavállaló úgy véli, hogy ezt az adott szervezeten belül nem kezelik jól.

A munkáltatók és a munkavállalók azonban együtt sikeresen tudják kezelni és megelőzni a munkával kapcsolatos stresszt és az ehhez kapcsolódó pszichoszociális kockázatokat. Az „Egészséges munkahelyek” kampány célja pedig éppen az, hogy ebben segítséget nyújtson a vállalatoknak.

Az „Egészséges munkahelyek – Kezeljük a stresszt!” kampány két évig fog tartani, és változatos programjai – a képzések, konferenciák és műhelyfoglalkozások, plakát-, film- és fotópályázatok, vetélkedők, javaslattételi rendszerek, reklámkampányok és sajtókonferenciák – várhatóan több száz, Európa legkülönbözőbb pontjairól érkező szervezetet vonzanak majd.

A kampánynaptár egyik legfontosabb eseménye az Európai Helyes Gyakorlat Díjak rendezvénye lesz, amely április 15-én veszi kezdetét. A szervezők minden olyan európai szervezet pályázatára számítanak, ahol sikerrel alkalmaznak egy-egy intézkedést a stressz csökkentése és megszüntetése céljából.

Fontosabb dátumok

- A kampány kezdete: 2014. április 7.

- A Helyes Gyakorlat Díjak rendezvény kezdete: 2014. április 15.

- A Munkahelyi Biztonság és Egészségvédelem Európai Hetei: 2014 és 2015 októbere

- A Helyes Gyakorlat Díj díjkiosztó rendezvénye: 2015. április

- Az „Egészséges munkahelyek” kampány csúcstalálkozója: 2015. november

 Amennyiben munkabiztonság témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Előző cikkünket  " Szabványváltozások a munkavédelem és tűzvédelem területén - 2014. április” címmel ajánlom olvasóim figyelmébe.

Kling Péter