Védőhálóvá erősödött a külhoni magyar vállalkozók együttműködése

"Komoly szakmai sikereket hozott a hagyományoknak megfelelően Mezőkövesden megtartott, hetedik Kárpát-medencei magyar vállalkozók találkozója, amelyet jelentős érdeklődés kísért"

– erről számolt be lapunknak a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Potápi Árpád János elmondta, hogy a háromnapos rendezvényen ebben az évben mintegy kétszáz vállalkozó vett részt Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és Muravidékről. Voltak, akik először jöttek el a találkozóra, a többség már több rendezvényen ott volt, de olyanok is szép számmal akadtak, akik mind a hét eddigi programra ellátogattak.

A politikus szavai szerint ez a találkozó nagyon sokat ad a résztvevőknek, példaként említett egy kárpátaljai családot, akiknek éppen egy korábbi mezőkövesdi program adta meg az utolsó lökést, és ennek hatására indították el vállalkozásukat.

Az étterem azóta is nagyon jól működik. Az államtitkár nagyon fontosnak tartja, hogy ezeken a találkozókon résztvevő vállalkozók az év során is kapcsolatban maradnak velük és egymással, nemcsak üzleti, hanem baráti kapcsolat köti össze őket. – Ez az évek során egy bizalmi közösséggé formálódott, amely különös értéke, hogy egy biztos pont, a mindennapi biztonság egyik megtestesítője is mindannyiunk számára – mutatott rá. Hozzátette: ez a találkozó hiánypótló a határon túli vállalkozóknak, mert az utódállamokban nem kapnak ehhez fogható segítséget, főleg az anyanyelvükön.

Az államtitkár örömmel tudott beszámolni arról, hogy a mostani találkozóra is nagyon sok kárpátaljai vállalkozó tudott ellátogatni. Tapasztalatuk szerint a legtöbbjüknek vannak ugyan nehézségeik, de küzdenek a vállalkozásukért, főképp a foglalkoztatottjaikért.

Potápi Árpád János felhívta a figyelmet arra, hogy a határon túli magyarság körében, a mezőkövesdi találkozók és a Nagyvállalkozói mentorprogram segítségével egy körülbelül hétszázötven vállalkozóból álló közösség épült ki, amely mintegy 12-15 ezer embert foglalkoztat. Az ő körükben 72 százalékos a magyar munkavállalók foglalkoztatási aránya. A kapcsolatrendszerben aktív vállalkozásoknak átlagosan 2,4 millió euró árbevétele volt 2021-ben.

A politikus hangsúlyozta, hogy a vállalkozásoknak összesen 43 országban vannak üzleti kapcsolataik, magyarországi cégekkel a vállalkozók kétharmada ápol valamilyen üzleti kapcsolatot.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte, hogy az elkövetkezendő időszakban közös feladat lesz a külhoni és magyarországi szakképző intézményeket és vállalkozókat tömörítő hálózat nemzeti szintű összekapcsolása, az oktatás és a munkaerőpiac kapcsolatának és együttműködésének megerősítése, a fiatalok szülőföldön való munkaerőpiacra lépésének támogatása.

Borítókép: Potápi Árpád János szerint a vállalkozókat baráti kapcsolat köti össze (Fotó: Design Terminál)

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]