Czomba Csaba VOSZ társelnöke, a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fórumának elnöke, Szabolcs-Szatmár megyei szervezetének elnöke zsűritagként részt vett a Felvidéki Vállalkozók Szövetsége által szervezett Év vállalkozója versenyen

A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége szervezésében ez évben július 1-jén került lebonyolításra az Év Vállalkozója verseny a felvidéki Komáromban, a Tiszti Pavilonban. A két év kényszerszünet után harmadik alkalommal újra meghirdetett eseményen jelen volt többek között a Nemzetpolitikai Államtitkárság képviseletében Szilágyi Péter államtitkár helyettes, Czimbalmosné Molnár Éva Felvidékért felelős főosztályvezető és Hajnal Virág stratégiai főosztályvezető, Forró Krisztián, a Szövetség elnöke és Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke.

A verseny zsűrijében való részvételre többek között felkérést kapott a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fórumának elnöke, Czomba Csaba is.

A rendezvény megnyitóján beszédet mondott Szilágyi Péter a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Forró Krisztián a Szövetség elnöke és Iván Tamás a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke.

Szilágyi Péter köszöntőjében elmondta, hogy a magyar kormány által 2016-ban elindított gazdaságfejlesztési támogatások helyben, a szülőföldjükön tartják a külhoni magyarságot.

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a vállalkozók közössége egy olyan erőforrás, amely komoly jelentőséggel bír a magyar nemzet gyarapodásában.


A külhoni magyar vállalkozók körében az egyik legerősebb a ragaszkodás a szülőföldhöz.
A felmérések szerint a külhoni magyar vállalkozók 90 százalékban magyar munkavállalókat alkalmaznak. Ezen felül a külhoni magyar vállalkozók 60 százaléka, a magyar családi vállalkozóknak pedig 76 százaléka nem tervezi elhagyni a szülőföldjét, míg ez az arány a diákság körében már csak 25 százalékos – jegyezte meg.


Szilagyi_Peter

Szilágyi Péter


Forró Krisztián, a Szövetség elnöke köszöntőjében emlékeztetett, hogy az elmúlt két évben a koronavírus-járvány rendkívüli kihívások elé állította a vállalkozókat is. Egyúttal bírálta a szlovák kormány válságkezelését, amely gyakorlatilag semmilyen hatékony segítséget nem nyújtott a vállalkozók részére, ellenben folyamatos bizonytalanságban tartotta az embereket az állandóan változó feltételrendszer miatt.



Forro_Krisztian

Forró Krisztián

Iván Tamás a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke megnyitó beszédében elmondta, az elmúlt két évben nem volt olyan időszak, amelyben a vállalkozásoknak nyugodtan és biztonságban lehetett volna előre tervezniük.

„Gyakorlatilag magára hagyta a vállalkozókat a kormány” – fogalmazott.
Azonban a szövetségükön keresztül, a magyar kormány támogatásának köszönhetően számos konkrét programmal tudták támogatni a felvidéki vállalkozókat a járvány alatt is.

Az idei verseny kapcsán megjegyezte, nagyon nehéz, válságos időket éltek meg a vállalkozások, de pontosan arra az attitűdre van szüksége a felvidéki magyaroknak, amellyel minden nehézség ellenére vállalkozóink helytállnak.

 
Ivan_Tamas
 Iván Tamás

 

A díjátadón előadást tartott Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó és Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat Szóvivője. 

A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége által létrehozott verseny célja, hogy ösztönözze a fiatal vállalkozókat saját cégük fejlesztésére, új ötletek megvalósítására, innovatív termékek, szolgáltatások létrehozására.

A versenyre a felvidéki vállalkozások korábban pályázatot nyújtottak be.

A beérkezett szakmai anyagokat a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöksége értékelte. 

Azok a vállalkozások pályázhattak, akik legalább 2 lezárt üzleti év tudhatnak maguk mögött, illetve nincsen köztartozásuk.

A pályázók a következő szempontok szerint állították össze pályázati anyagukat:

Hogyan érintette őket a járványügyi helyzet? Miben befolyásolta a vállalkozást?

Milyen lépéseket kellett megvalósítani a működés fenntartása mellett?  

Milyen új termék, szolgáltatás bevezetésére került sor, ami hozzájárult a cég megerősödéséhez?

Az SZMVSZ elnökségének szakmai értékelését követően 11 vállalkozás jutott a döntőbe.

 

Cég neve:

A versenyen résztvevő neve:

WHC Slovakia

Bozi Arnold

Cstudios, s.r.o.

Ing. Erik Putz, Ing Vanyek Roland

Danum s.r.o.

Cseh Károly

UPLAND GROUP s.r.o.

Halász Béla

AM Business (AM Finanz s.r.o.)

Mayer András

Bike Expert by Capriolo, s.r.o.

Hajnalka Nagyová

Kanovits Group s.r.o.

Kanovits Zoltán

CSERNUS Winery s.r.o.

Csernus Károly

AGAT s.r.o.

Angyal Gábor

Daban s.r.o.

Mgr. Serki Ottó

Koka Fashion

Kis Kósa Annamária

 

A 11 vállalkozás prezentáció keretében mutatta be tevékenységét, eddigi eredményeit és jövőbeli terveit, kiemelve a pandémia alatti működés nehézségeit.


A bemutatott prezentációk egyaránt bizonyították, hogy a felvidéki vállalkozások innovatívak, a nehéz helyzet ellenére is megtalálták a továbblépéshez, fejlődéshez vezető egyedi megoldásokat.

A zsűri tagjai a versenyzőket pontozással értékelték, a pontokat összesítették, amelynek alapján létrejött a helyezések sorrendje.
A pontozás szempontjai a vállalkozás gazdasági eredménye, story a vállalkozás mögött és a prezentáció színvonala voltak.

A zsűri tagja voltak, Czimbalmosné Molnár Éva és Hajnal Virág a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetői, Marcinkó Adrián a Szlovákiai Magyar Vállalkozók szövetsége online stratégiai tanácsadója, Czomba Csaba a Kárpát-medencei Magyar Vállakozói Szövetségek Nemzeti Fórumának elnöke.


Zsuri

A zsűri tagjai, Czomba Csaba, Marcinkó Adrián, Czimbalmosné Molnár Éva, Hajnal Virág

A zsűri döntése alapján az Év vállalkozója díj nyertesei:

-          1. díj Csernus Winery Kft. – Csernus Károly

-          2. díj UPLAND GROUP Kft. – Halász Béla

-          3. díj Danum Kft. – Cseh Károly

A zsűri különdíját Putz Erik és Vanyek Roland Cstudios vállalkozása nyerte el.
A díjazott vállalkozások pénzjutalomban részesültek, melyet vállalkozásuk fejlesztésére fordíthatnak.


Vezetok

A nyertes vállalkozások vezetői, Csernus Károly, Halász Béla, Cseh Károly, Vanyek Roland


Kiosztásra került az Év Kétnyelvű Vállalkozása díj, melyet Bozi Arnold vállalkozása, a WHC Slovakia, Halász Béla UPLAND GROUP Kft.-je, illetve Csernus Károly borászata vihetett haza.

Zsuri2

Bozi Arnold, Csernus Károly, Halász Béla, Iván Tamás

 


Dijazas_utan
Díjkiosztás után, az Év Vállalkozója verseny résztvevői és a zsűri

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]