Szerződéskötés általános szerződési feltételekkel

Az általános szerződési feltételek alkalmazása mellett megvalósuló szerződéskötés mindennapivá vált.  A tömeges méretű szerződéskötés jogi sztenderdizációra kényszeríti a feleket, e kényszer folytán a blanketták alkalmazása mellőzhetetlenné, megkerülhetetlenné vált. A mindennapok során folyamatosan találkozunk Általános szerződési feltételekkel. Ilyen általános szerződési feltételt alkalmaznak a bankok, a telefonos társaságok, a távhőszolgáltatók...

A Polgári Törvénykönyv szerint Általános szerződési feltételnek minősül az a szerződési feltétel, amelyet az alkalmazója több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg.

Az általános szerződési feltételt alkalmazó felet terheli annak bizonyítása, hogy a szerződési feltételt a felek egyedileg megtárgyalták.

Fontos tudnunk azt, hogy az általános szerződési feltétel akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerje, és ha azt a másik fél a tájékoztatást követően kifejezetten elfogadta. Az elfogadás nincs alakszerűséghez kötve, így ráutaló magatartással is történhet.

A polgári törvénykönyv arra is felhívja a figyelmet, hogy külön tájékoztatni kell a másik felet arról az általános szerződési feltételről, amely lényegesen eltér a jogszabályoktól vagy a szokásos szerződési gyakorlattól, kivéve, ha megfelel a felek között kialakult gyakorlatnak. Külön tájékoztatni kell a másik felet arról az általános szerződési feltételről is, amely eltér a felek között korábban alkalmazott feltételtől.

Az a feltétel, amely a vállalkozást a szerződés szerinti főkötelezettsége teljesítéséért járó ellenszolgáltatáson felül további pénzbeli követelésre jogosítja, akkor válik a szerződés részévé, ha azt a fogyasztó - külön tájékoztatást követően - kifejezetten elfogadta.

Abban az esetben, ha az ügylet során elfogadott általános szerződési feltétel, valamint a szerződés más feltétele egymástól eltér, az utóbbi válik a szerződés részévé.
Olyan eset is előfordulhat, hogy több általános szerződési feltételt ütköztetünk. Ha az általános szerződési feltételekre utalással közölt ajánlatot a másik fél saját általános szerződési feltételeivel fogadja el, és az általános szerződési feltételek egymással nem ellentétesek, mindkét fél általános szerződési feltételei a szerződés részévé válnak.
Ha az általános szerződési feltételek nem lényeges kérdésben eltérnek egymástól, a szerződés létrejön, és az egymással ellent nem mondó általános szerződési feltételek válnak a szerződés részévé.
Abban az esetben, ha az általános szerződési feltételek között a szerződés lényeges kérdésében van eltérés, a szerződés nem jön létre.

Amennyiben jogi témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]