Már több mint 4 millióan dolgoznak, 9% alatt a munkanélküliség

2013. november és 2014. január között a 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma 176 ezer fővel emelkedett, az egy évvel korábbi 3 millió 854 ezerről 4 millió 30 ezer főre, így a foglalkoztatási ráta 52,9 százalékra nőtt, ami újabb történelmi csúcsot jelent - jelent írta a KSH legfrissebb jelentésében.

A jelentés szerint az elmúlt négy év alatt 280 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Ez azonban nemcsak a közfoglalkoztatásnak köszönhető, hanem  a versenyszféra is egyre jelentősebb felszívó hatással bír. A KSH aláhúzza, a munkanélküliségi ráta öt éve nem látott alacsony szinten, 8,9 százalékon áll.
A 15-74 évesek korcsoportjában a foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához képest 2,5 százalékponttal emelkedett, ezen belül a 15-64 évesek esetében 2,9 százalékpontos emelkedést mértek.
Egy év alatt 94 ezerrel kevesebb álláskereső volt, azaz a munkanélküliek száma 393 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig 2,3 százalékponttal mérséklődött, amely így 8,9 százalék. Külön figyelemre méltó, hogy a 25-54 éves korosztály munkanélküliségi mutatója tovább csökkent, 7,9 százalékra.
A jelentés azt is megállapítja, hogy az Első Munkahely Garancia Program, a lakhatási támogatás vagy a kkv-k munkahelyteremtését támogató pályázatok érzékelhetően hozzájárultak a foglalkoztatási helyzet javításához.
 
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]