Kkt., Bt. - a nyereség felosztása és a veszteség viselése

Ha a társasági szerződés eltérően nem rendelkezik, a nyereség és a veszteség a tagok között a vagyoni hozzájárulásuk arányában oszlik meg. Semmis az a megállapodás, amely valamely tagot a nyereségből vagy a veszteség viseléséből kizár.
Azaz ez az együttműködés, amit a Kkt. vagy Bt. tagjai végeznek a kölcsönösségen, a ténylegességen alapszik, ezért minden tag részesül a nyereségből és így viseli az esetleges veszteséget is, ennek a tagok közötti mértéke/megosztása megfelel a tagok vagyoni hozzájárulásának, aminek arányát, mértékét, módját a tagok a társasági szerződésben határozzák meg. A szerződési szabadságból (magánjog egyik alapelve) következik, hogy a tagoknak (szerződő feleknek) arra is joga van, hogy a nyereség és veszteség felosztást másképp, azaz nem a vagyoni hozzájárulásuk arányban, hanem az általuk kívánt módon, csak ezt bele kell foglalni a társasági szerződésbe.
Azaz ha beírják a szerződésbe, hogy bár a társaság vagyonát (100%) 50-50% ban biztosította az egy beltag és egy kültag (bt.-2 személyes) akkor is megállapodhatnak úgy a társasági szerződésben, hogy a nyereséget 60-40%ban osztják fel, ám ha ilyen rendelkezést nem tesznek, segít a törvény, amely kimondja hogy nyereség/veszteség viselésnél a vagyoni hozzájárulás arányát kell figyelembe venni.
Egyik tag sem köteles vagyoni hozzájárulását a társasági szerződésben megállapított összeget meghaladóan növelni, vagy veszteség esetén azt kiegészíteni. A tag a vagyoni hozzájárulását a tagsági jogviszony fennállása alatt nem követelheti vissza.
Korábbi kapcsolódó szakmai anyag: http://www.vallalkozo.info/hirek/kkt-bt-a-tagok-vagyoni-hozzajarulasa
Korábbi kapcsolódó szakmai anyag: http://www.vallalkozo.info/hirek/kkt-bt-a-tagok-vagyoni-hozzajarulasa