Gyermek utáni pótszabadság

Pótszabadság egyéb jogcímek alapján is jár. Ennek szociális, társadalmi, egészségügyi okai vannak.

A gyereknevelés munkával való összeegyeztetése egyre nagyobb hangsúlyt kap a modern világban és az Európai Unióban. Így a pótszabadság egyik elismert esete a gyermekvállalás, a gyerek után minkét szülőnek egyszerre jár szabadság születésétől 16. életévéig.
  • 1 gyermek után kettő,
  • 2 gyermek után négy,
  • kettőnél több gyermek után összesen hét munkanap pótszabadság jár.
 Ha a gyermek fogyatékos, a pótszabadság fogyatékos gyermekenként két munkanappal nő.
 
Minkét körülményről – gyermekek számáról, fogyatékosságáról – adatokkal nyilatkozni kell a naptári év elején/munkaviszony kezdetekor, hogy a munkáltató a szabadságokat nyilván tudja tartani. A pótszabadság mindkét szülőnek együtt jár!
 
A gyermeket a születésének évében kell először figyelembe venni, utoljára pedig abban az évben, amelyben a tizenhatodik életévét betölti.
 
Az apának a gyermeke születésére tekintettel egy gyermek születése esetén 5, ikergyermekek születése esetén 7 munkanap jár, amelyet legkésőbb a születést követő második hónap végéig, a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni.

Korábbi kapcsolódó szakmai anyag: http://www.vallalkozo.info/hirek/eletkor-szerinti-potszabadsag

Amennyiben jogi témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]