Forintosítás – elszámolás - összefoglaló (2)

2015-ben hatályba lépett a fair bankokról és a forintosításról szóló törvény.
Február 1-jétől hatályos a devizahitelek forintosítása, az átváltási árfolyamot a jogszabály a svájci frank esetében 256,47, az eurónál 308,97 forintos, a japán jennél pedig 2,163 forinton határozta meg. Ezzel együtt lépett hatályba a fair bankokról szóló törvény, amely szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket.
 
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mintegy 9 milliárd eurót biztosított nemzetközi tartalékából az elszámoláshoz és a forintosításhoz.
A forintra átváltás a tőketartozáson kívül kiterjed a kamatra, a költségre és a díjra is.
 
Mint korábbi szakmai beszámolókban jeleztük a forintra átváltott hitelek referenciakamathoz, a három hónapos budapesti bankközi kamatlábhoz (bubor) kötött hitelek lesznek, vagyis nem fix kamatozásúak. A parlament határozata alapján a kamatfelár a hitelfelvételkor alkalmazott eredeti értékre változik vissza, amely azonban nem lehet kevesebb, mint 1 százalék, és nem haladhatja meg lakáscélú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződés esetén a 4,5 százalékot, nem lakáscélúnál pedig a 6,5 százalékot.
 
Emlékeztetőként kiemelnénk, hogy a forintosítást követően az immár egykori devizahitelesek (már forinthitelesek) a rezsicsökkentéshez hasonlóan értesítést fognak kapni arról, hogy mekkora spórolást könyvelhetnek el személy szerint a forintosítás után. Bizonyos feltételekkel (4 db) felmentés kérhető (1. akiknek szerződése 2020 végéig lejár, 2. esedékes induló kamat meghaladja az eredetileg számítható kamatot, 3. rendszeres jövedelmük van a hitellel megegyező devizában van, 4. jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató alapján jogosultak adott devizaalapú kölcsönt felvenni).
 
A hitelesek így megszabadulhatnak a változó árfolyam kockázatától.
 
Az úgynevezett fair bankokról szóló törvényt szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket, szabályozza a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást és a módosításra vonatkozó rendelkezéseket, a Kúria jogegységi döntésének megfelelően.


Korábbi kapcsolódó szakmai anyag: http://www.vallalkozo.info/jog/forintositas-elszamolas-osszefoglalo-1

Amennyiben jogi témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]