Marketing mix - további lehetőségek az Interneten

A különböző marketing taktikák “összegyúrásával” még hatékonyabb és minden igényt kielégítő marketing stratégiát lehet létrehozni.
Ezt hivatott segíteni a 7P sorozat alkalmazása. Lássuk a további lehetőségeket:

4. Place - Hely

A termék illetve szolgáltatás helyszínének, elérhetőségének feltüntetése is fontos feladat. Sokszor látni olyan hirdetéseket, amelyek ugyan reklámozzák az adott terméket vagy szolgáltatást, de nem tartalmaznak elérhetőséget, így az ügyfelekhez nem teljes mértékben jut ez az információ. Nagyon fontos, hogy a vásárlókat teljes körűen tájékoztatni kell, minden számukra szükséges információt elérhetővé kell tenni.

Ehhez komoly segítséget nyújt az Internet, hiszen az Interenten megjelenő hirdetések, reklámok egy kattintással azonnal át tudnak vinni a saját weboldalra, vagy webáruházra, így a potenciális vevő azonnal a megfelelő helye érkezik.

Amiatt is nagy szerepe van, az elérhetőség feltüntetésének, mert a vevőnek tudnia kell, hogy az adott termék milyen távolságra van tőle, szüksége lesz-e szállításra vagy akár a helyszínen is tud vásárolni.

A kezdő vállalkozások számára kiemelten fontos marketing technika a vállalkozás elérhetőségeinek megjelenítése.


5. People - Emberek

Az emberek a legfontosabb tényezői a marketing tevékenységnek. Minden jó marketing az ügyfelek igényeinek felmérésén és azok kielégítésén alapszik. Egy új márka vagy egy új vállalkozás piacra dobását komoly piackutatási munka előzi meg, amely felméri a vevők igényeit és megmutatja, milyen marketinggel lehet a célcsoportot megszólítani. Az ügyfelek azok, akik jó vagy akár rossz hírnevét kelthetik a vállalkozásnak, ezért nagyon fontos az emberi tényező számításba vétele.

Fontos, hogy az ügyfelek érezzék, a vállalkozás sokat ad a véleményükre, ezért lehetőséget kell teremteni az ügyfél visszajelzésekre és komolyan ki kell azokat értékelni. Kiemelten fontos továbbá a vállalkozás alkalmazottainak hozzáállása és szaktudása is, hiszen a jó ügyfélkiszolgálás, a képzett kollégák akár versenyelőnyt is jelenthetnek a piac többi szereplőjével szemben.


6. Process - Folyamat

Ahhoz, hogy az ügyfelek elégedettek legyenek a vállalkozás nyújtotta szolgáltatással, fontos, hogy a folyamatok gördülékenyen haladjanak. A vállalkozásban meghatározott üzleti folyamatok, eljárások és szabályok kialakításával időt és pénzt lehet megtakarítani.

Ha minden folyamatnak megvan az eljárási szabálya és minden alkalmazott tudja, mi a dolga az növeli a cég hatékonyságát, amelyet az ügyfelek is érzékelnek és pozitív visszajelzésekkel, újabb vásárlásokkal díjaznak.

Egy dinamikus, jól működő kiszolgálás már fél siker.


7. Physical evidence - Fizikai bizonyíték

Egy termék értékesítésénél a vevő a vásárlás előtt látni szeretné a bizonyítékot arra, hogy az adott termék azt adja számára, amire szüksége van. Ezt természetesen egy üzletbe besétálva könnyebb megvalósítani, de az Internetes értékesítésnél sem lehetetlen.

A fizikai bizonyíték az Interneten nem más, mint egy jól megszerkesztett weblap, egy komoly webáruház, ahol fotókkal, leírásokkal segítik a vásárlót a döntésben. Ezek kialakítása is a marketing stratégia részét képezi, hiszen a legtöbb vásárló első látásra dönt. Ezt minden esetben figyelembe kell venni.



Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]