Fontosak a vevői visszajelzések

Az internet terjedésével a vevői visszajelzések egyre nagyobb jelentőséggel bírnak, hiszen ma már mind a jó, mind a rossz vélemények pillanatok alatt felkerülnek a világhálóra, ott pedig bárki megtalálhatja és olvashatja azokat.
Az interneten megosztott pozitív visszajelzések növelik az üzleti sikereket, ám a negatív kritikák rossz hatással lehetnek, főleg ha nem foglalkoznak velük. A közösségi oldalak terjedésével az emberek egyre több információt osztanak meg egymás között. Pletykákat és véleményeket írnak a világon szinte mindenről, így kiemelten fontos, hogy jó véleményeket osszanak meg a vállalkozásunkról, a termékeinkről illetve a szolgáltatásainkról.
 
Tény, hogy minden jelentősebb vállalkozás illetve üzlet kap visszajelzéseket az interneten, ha akarják ha nem. Ez jelentős változás, hiszen az internet elterjedése előtt az ügyfelek lehetőségei eléggé korlátozottak voltak. Most azonban bárkinek elmondhatják véleményüket, amely negatív kritika esetén súlyos fenyegetést jelenthet a vállalkozásnak.
 
Nagyon fontos, hogy a vállalkozás jelen legyen az interneten és folyamatosan figyelje a vásárlói visszajelzéseket. Amennyiben negatív kritikát tapasztalnak, nem az a megoldás, hogy azonnal törlik vagy töröltetik azt, hanem meg kell próbálni kivizsgálni, mi az oka a negatív véleménynek. Azonnal reagálni kell, próbálni korrigálni a károkat. Ez még akár pozitív hatást is kelthet, hiszen ha megfelelően reagálunk egy negatív kritikára, az rokonszenvet válthat ki a lehetséges ügyfelekből.
 
Arra kell törekedni, hogy az internet használók között elterjedjen a vállalkozás jó hírneve, illetve, hogy a vállalkozás számára fontos kulcsszavakat a vállalkozás nevével, a terméket együtt használják. Ez ugyanis a Google számára nagyon pozitív és kifejezetten hatásos. A kutatások szerint, azok a vállalkozások, amelyekről sok pozitív vélemény jelenik meg a közösségi oldalakon 10%-os értékesítési emelkedés tapasztalható.
 
Összefoglalva nem elég csak reklámozni, figyelni kell a vásárlói véleményeket is, ezért ezt érdemes belevenni a piackutatási tervbe is.
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]