Az üzleti terv az Internet marketing szempontjából is fontos

Egy kezdő illetve már meglévő vállalkozás számára is hasznos lehet az üzleti terv elkészítése, mely egy olyan tervezési módszer, amely segítséget nyújt a vállalkozás közép és hosszú távú céljainak eléréséhez.
Az üzleti terv elkészítése jelentős előnyökkel jár mind gazdasági, mind marketing szempontból, hiszen segít a kockázatok felmérésében és segítségével elkerülhetőek a nagyobb veszteségek is. Célja a  tervek megvalósításának pontos leírása, az anyagi források összegzése illetve a marketing tervek felvázolása.

Az üzleti tervet mindig egy alapos piackutatásnak kell megelőznie, amely feltérképezi a jelenlegi piacot, az igényeket ezáltal egy alapot ad az üzleti tervhez. Kiemelten fontos, hogy az üzleti terv elkészítésénél alaposan nézzük át a begyűjtött információkat és a tervezésnél törekedjünk a realitásra. A túlzottan optimista üzleti tervek hosszú távon nem bizonyulnak tarthatónak. Célszerű az adott iparág területén is tudakozódni és a megcélzott tevékenység átfogó tanulmányozása után meghatározni a terv részeit. Az üzleti terv legyen lényegre törő és megalapozott valamint fordítson komoly hangsúlyt a marketing tevékenységre.

Az üzleti terv készítésének 10 fontos lépése:

  1. Kutatás, információ szerzés:
    Minél több információt szerzünk be ez üzleti tevékenység megkezdése előtt, annál nagyobb hatékonysággal tudjuk elkészíteni az üzleti tervet, amely alapot biztosít a vállalat feladatainak elvégzéséhez. A kutatás és információ szerzés legjobb módja az Internetes piackutatás.

  2. Tervezés, előrejelzések:
    Minél több információt sikerült beszerezni az internetes piackutatás folyamán annál jobban és pontosabban lehet megtervezni a vállalkozás működését. Közép és hosszú távon is javasolt tervet készíteni, így könnyebb lesz ütemezni a feladatokat.

  3. Tőke:
    Már az üzleti terv készítésénél meg kell határozni, hogy milyen anyagi forrásokkal rendelkezik a vállalkozás és milyen esetleges bevételekre, plusz tőkére számít. Ez kiemelten fontos ahhoz, hogy az új vállalkozás vagy új terület ne valljon kudarcot.

  4. Verseny:
    Meg kell ismerni a versenytársakat annak érdekében, hogy a vevőket a lehető legmegfelelőbb módon tudjuk megszólítani illetve “elcsábítani” a konkurenciától. Ebben nagy segítséget nyújt az internetes piackutatás.


Folytatjuk...


Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]