Versenyképessé teheti a cégeket a mesterséges intelligencia

Nagymértékben a mesterséges intelligencián múlhat, mennyire lesznek versenyképesek az iparágak és összességében a magyar gazdaság – vélekedik a Microsoft hazai ügyvezető igazgatója.

A mesterséges intelligencia egyre szélesebbkörű alkalmazásán múlthat, mennyire lesznek versenyképesek a közeli jövőben az iparágak, s általában a magyar gazdaság – közölte a TV2-nek adott interjúban Szabó Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.

Bár sokan a ChatGPT megjelenése óta ismerik jobban, nem most kezdődött el az MI alkalmazása. A Microsoft vállalat már az 1990-es években folytatott kísérleteket a számítógépes látás, a beszéd, a gépi tanulás, a beszédfelismerés terén.

Az új korszakot egyértelműen meghatározza a mesterséges intelligencia és a metaverzum – mondta a szakember.

Csakúgy, mint a korábbi technológiai újítások, a mesterséges intelligencia is többre teszi képessé az embereket és a szervezeteket.
 
Versenyképessé teheti a cégeket a mesterséges intelligencia
Versenyképessé teheti a cégeket a mesterséges intelligencia


Lehetőséget ad ugyanis nekik, hogy idejük, energiájuk legyen a nagyobb hozzáadott értéket képviselő tevékenységekre, hatékonyságukat szintén növeli.

Ha a gazdaság, a vállalatok, intézmények versenyképessége a cél, a mesterséges intelligencia használata ma már nem kerülhető ki – vélekedett a TV2-nek nyilatkozva Szabó Péter.

A mesterséges intelligencia segítségével a nyelvi akadályok leküzdhetők – az MI „copilot”-ként beépül az irodai szoftverekbe, s ezzel képessé válnak arra, hogy szövegvázlatokat, prezentációkat hozzanak létre, s mindez pár másodpercet vesz igénybe, illetve szabadszavas feladatleírást.

A közeljövőben az MI minden bizonnyal a megbeszélésekről is képes lesz rövid összefoglalóval szolgálni, ami nem kevés időt spórol meg az irodai munka során.

Természetesen, nagyon fontos, hogy bizonyos etikai irányelveket érvényesítsünk a fejlesztési fázisban – emelte ki a szakember. A mesterséges intelligencia fejlesztésének és működtetésének emberi felügyelet alatt kell maradnia. Maga a Microsoft is dolgozik olyan, befogadó megoldásokon, melyekből az emberek és a közösségek profitálhatnak.

L.A.
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]