Mesterséges intelligencia-vezérelt megoldások a vállalkozások sikeréért

Sok múlhat 2023-ban – és utána – azon, milyen mértékben használják ki a vállalkozások a mesterséges intelligencia-vezérelt, emberközpontú megoldásokat.
A kisebb és nagyobb vállalkozások napjainkban számos kihívással szembesülnek. Korlátozottak az erőforrások, ellenben a verseny komoly és lépést kell tartani a fejlődő technológiákkal.
A piaci feltételek is változnak, s ha előre szeretnének jutni, a vállalkozásoknak ezek között is el kell tudni igazodni.
Milyen üzleti célokkal szükséges mindenképpen foglalkozniuk a KKV-knak idén és azon túl?
A GoTo 2023-as Pririties jelentése nemrég rámutatott arra, hogy a legfontosabb javítani a működési hatékonyságot és növelni a bevételeket. Ezzel együtt emelni az ügyfelek elégedettségét, de mérsékelni a költségeket.
Nos, a mesterséges intelligencia (MI) ebben hatékony partner. Segítségével a vállalkozásoknak lehetőségük van arra, hogy a technológiát előnyükre fordítsák.
Ma már hozzáférhetnek a generatív mesterséges intelligenciához. Ez az üzleti termelékenység terén komoly lehetőséget nyújt, segít a kihívások leküzdésében, s közben a célokhoz is közelebb juttat.

Mesterséges intelligencia-vezérelt megoldások a vállalkozások sikeréért
De milyen módszerekkel teszi ezt az MI?
Egyrészt, képes egyszerűsíteni az informatikai folyamatokon.
Mivel a vállalkozásokban dolgozó IT-szakemberek állandó időhiányban szenvednek – bár a KKV-k több mint 90 százaléka igyekszik a terheket csökkenteni -, a mesterséges intelligencia bevonása, integrálása a folyamatokba komoly segítséget adhat. Jelentős mértékben egyszerűsítheti és racionalizálhatja ugyanis az informatikai folyamatokat.
A mesterséges intelligencia alkalmazható IT-scriptek létrehozására, azok futtatására, olyan feladatoknál, mint az ismétlődő és sok időt igénylő munkák, az adminisztráció, a szoftverek telepítése vagy a rendszerkonfiguráció. A jelszóvisszaállítás és az adatmentések automatizálása is megoldható vele.
Az informatikai gondok hibaelhárításában ugyancsak hasznát vehetik a szakemberek az MI-scripteknek.
A mesterséges intelligencia-algoritmusok képesek előrejelezni és azonosítani, mi okozott egy adott problémát – azzal, hogy analizálják a hibanaplókat, a rendszer-riasztásokat, valamint a felhasználók által jelentett problémákat.
Segítségével tehát az IT-sek hamarabb tudnak reagálni ezekre, vagy meg is előzhetik karbantartással a gondok jelentkezését.
Az emberi hibák szintén mérsékelhetők az MI alkalmazásával. A vállalkozás informatikai csapata hatékonyabb lesz és egyéb, lényeges stratégiai feladatokra koncentrálhat.
A cikket folytatjuk.
L.A.