Végre megvannak a támogatói döntések a tavaly meghirdetett GINOP-1.2.1 és GINOP-1.3.1 pályázatoknál

Végre megszülettek az első támogatói döntések a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében még tavaly októberben meghirdetett pályázatoknál.
Az eljárásrendnek megfelelően a döntésről az Irányító Hatóság (IH) a támogatást igénylőket a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 66. §-a alapján aláírt támogatói okirattal kiértesíti.
Mindkét kis- és középvállalkozásokat támogató pályázatot óriási érdeklődés kísérte.

A „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” (GINOP-1.2.1) című pályázatra hatalmas volt a túljelentkezés, míg a „Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása” című (GINOP-1.3.1) pályázatra mindössze a meghirdetett keret 80 százalékáig érkeztek be támogatási igények.

A két felhívás keretében első körben összesen 107 vállalkozás közel 4 milliárd forint uniós támogatást nyert el. A fejlesztések összértéke pedig csaknem 8 milliárd forint, a projekteket jellemzően 50% támogatási intenzitás mellett valósíthatják meg a kedvezményezettek.

A „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című pályázatának keretében most 43 kis-, 30 közép-, és 10 mikrovállalkozást hirdettek nyertesnek.
A felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése, amely során lehetőség nyílik modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására. A megítélt támogatásokat ennek megfelelően jellemzően fémmegmunkálás fejlesztésére, bútor- vagy fémszerkezet gyártására, illetve különböző eszközök előállítására kívánják fordítani a kedvezményezettek.

A „Mikro-, kis-, és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása” című felhívás támogatja a külpiacra jutást elősegítő szolgáltatások igénybevételét, marketingtevékenységeket, szolgáltatásokat, idegen nyelvű honlap létrehozását és piackutatás elvégzését is.
A nyertesek listáját az alábbi linkre , majd a „Széchenyi 2020 nyertes támogatási kérelmek”-re kattintva érhetik el.

Forrás: palyazat.gov.hu, vallalkozo.info

BNG
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]