Újra itt a lehetőség eszközbeszerzésre, telephelyfejlesztésre!

Elindult a mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására irányuló pályázat társadalmi egyeztetése. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2016. szeptember 17-ig várják a kiírók. A társadalmi egyeztetés lezárást követően a felhívás október elején jelenik meg, a kérelmek pedig november elejétől lesznek benyújthatóak.

A Felhívás célja, hogy vissza nem térítendő támogatás és visszatérítendő pénzügyi eszköz támogatásként kedvezményes kamatozású kölcsön együttes biztosítása révén segítse a fejleszteni kívánó KKV-k olyan kapacitásbővítő beruházásait, amelyek pénzügyi szempontból életképesek, jövedelemtermelők, képesek kitermelni a forráshoz jutás költségeit is, ugyanakkor a pénzpiacokon egyáltalán, vagy nem kellő mennyiségben jutnak finanszírozási forráshoz.

A keretösszeg több, mint 37 milliárd forint, mely várhatóan 5000 vállalkozás között kerül majd kiosztásra. Jelentős változást jelent a korábbi kapacitásbővítést célzó kiíráshoz képest, hogy a vissza nem térítendő támogatás mellett megjelenik a kötelezően igénybeveendő hitel.

Elődjéhez hasonlóan, az alábbi tevékenységekre igényelhetnek támogatást a mikro-, kis- és középvállalkozások:

-          új eszköz beszerzése,

-          infrastrukturális és ingatlan beruházás,

-          információs technológiafejlesztés,

-          új eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási know-how vagy licenc bevezetése.

A projektek megvalósítási helyszíne a konvergencia régióban kell, hogy elhelyezkedjen. Ismét többletpontot jelenthet, hogyha a vállalkozás a szabad vállalkozási zónában helyezkedik el.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 5, maximum 50 millió forint, az igényelhető kölcsön minimum 10, maximum 145 millió forint. Már 10% önerőtől igénybe vehető! A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum 30%, a hitelé pedig 60%.

Amennyiben a pályázattal kapcsolatban kérdése adódna, ide kattintva felteheti.

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]