Új Ptk. - Az egyesületekre vonatkozó szabályozás
Kiegészül az új Ptk. már azzal a két hiányolt rendelkezéssel, amelyek alapján az egyesület alapszabálya az egyesület szervezeti egységét jogi személlyé nyilváníthatja, és rögzíti: az egyesület tagjai a tagdíj megfizetésén túl az egyesület tartozásaiért nem felelnek. Kimondja a szabályozás kiegészítése azt is, hogy az egyesület nem alakulhat át más jogi személlyé.
Az egyesület jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők követeléseinek kiegyenlítése után fennmaradó vagyont az alapszabályban meghatározott, az egyesület céljával megegyező vagy hasonló cél megvalósítására létrejött közhasznú szervezetnek kell átadni. Ha pedig az alapszabály nem rendelkezik erről, vagy a megjelölt közhasznú szervezet nem fogadja el, vagy nem szerezheti meg a vagyont, akkor a nyilvántartó bíróság jogszabályban meghatározott szervezetnek juttatja azt.
Sokan kifogásolták azt a rendelkezést, amely szerint az egyesület megszűnését megelőző két évben a vezető tisztségviselők az egyesület megszűnésétől számított két évig egyetemlegesen kötelesek helytállni az egyesület hitelezőivel szemben mindazon tartozásokért, amelyeket az egyesület vagyona vagy a vagyoni hozzájárulást nem szolgáltató egyesületi tagok helytállási kötelezettsége nem fedezett. Az új rendelkezés a végelszámolás kivételével az egyesület jogutód nélküli megszűnésére vonatkozik, és azt teszi lehetővé, hogy a hitelezők kielégítetlen követelésük erejéig kártérítési igényt érvényesítsenek az egyesület vezető tisztségviselőivel szemben a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint, de csak abban az esetben, ha a vezető tisztségviselő az egyesület fizetőképtelenségével fenyegető helyzet beállta után nem vette figyelembe a hitelezői érdekeket.
Az egyesületekre vonatkozó rendelkezésekhez hasonlóan a módosítás alapján az alapítvány szervezeti egységét jogi személlyé nyilváníthatja, más jogi személlyé nem alakulhat át, és pontosítja a megszűnő alapítvány vagyonára vonatkozó szabályozást.
