TermékHétfő - Finanszírozz hétfőn! - 45.hét

A Széchenyi Kártya Program I. – Mi is ez?

 „Évente mintegy 20 ezer vállalkozás igényel Széchenyi Kártyát 120-130 milliárd forint értékben.”

Krisán  László,vezérigazgató, KA-VOSZ Zrt.

Széchenyi Kártya Program

 

A Széchenyi Kártya Program 2002-ben indult el a Magyarországon. Indulásának fő célja a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségeinek javítása.

A program hátterét a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) dolgozta ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közreműködésével.A hitelkonstrukció koordinációs és szakmai irányításával a VOSZ és az MKIK a KAVOSZ Zrt-t bízta meg.

2013 őszére a kihelyezett hitelek összege átlépte az 1150 milliárd forintot, a hiteligénylések száma pedig meghaladja 240 ezret. Eddig több mint 180 ezer hitelügylet jött létre. A program sikeressége ilyen számok tükrében nem szorul magyarázatra!

 

Következő TermékHétfő cikkeinkben a Széchényi Kártya Program keretében elérhető termékek kerülnek bemutatásra:

  • Hitelkonstrukciók alapismérveinek kiemelése, bemutatása
  • A hitelfelvételnél mérlegelendő kérdések megvilágítása
  • Gyakorlati példák bemutatása a felhasználásukra
  • Akik már használják: sikeres vállalkozók megszólaltatása, akiknek vállalkozásai a Széchényi Kártya Program előnyeit kihasználva fejlődnek, működnek

 

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]