Szabadság kiadása – mennyit vehet ki a munkavállaló szabadon?

Sokszor halljuk – szabadságra megyek, szabadságot veszek ki. Ez rugalmas munkahelyeken nem okoz problémát, viszont elszámolási határidőkkel, megrendelésekkel dolgozó üzemeknél ez nem lenne kivitelezhető. A szabadság alapvető célja, hogy biztosíts a pihenés a munkavállalónak, nem pedig egy olyan időtartam, amivel szabadon rendelkezhet. Nem a munkavállaló dönti el mikor nem dolgozik , mikor megy szabadságra.
A szabadságot továbbra sem a munkavállaló veszi ki, hanem a munkáltató adja ki, a munkavállaló előzetes meghallgatása után.
 
A munkavállaló összesen évente 7 munkanap szabadsággal rendelkezik: a munkáltató ezt a 7 munkanapot legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. A munkavállalónak erre vonatkozó igényét legalább 15 nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie.
 
A munkaviszony első három hónapjában a munkáltató nem köteles a munkavállaló igényének megfelelően szabadságot kiadni. Ez nem jelenti azt, hogy erre az időszakra egyébként nem jár szabadság, sőt az időarányos szabadságot ki is adhatja a munkáltató, csak épp a munkavállaló kérésének nem köteles eleget tenni, és ez független attól, hogy kötöttek-e ki a felek próbaidőt.
 
Ezért érdemes egy munkaviszony kezdete előtt meggondolni, ha befizetett utazás egyéb család esemény időpontja már tudható, azt érdemes a munkába lépés előtt jelezni, mert a munkáltató nem köteles erre elengedni, akkor se ha még nem rendelkezett a 7 napos szabadságról a munkavállaló.

A szabadon kivehető 7 munkanapot, ha munkaviszony év közben kezdődött, vagy év közben szűnt meg, arányosan kell figyelembe venni. Annak nincs jelentősége, hogy egyébként összességében hány nap szabadság járna a munkavállalónak.

Korábbi kapcsolódó szakmai anyag: http://www.vallalkozo.info/hirek/munkaban-toltott-ido-szabadsag

Amennyiben jogi témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]