Szabad vállalkozási zónában még pályázható az akár 70%-os támogatást nyújtó kapacitásfejlesztési pályázat!

A nagy népszerűségnek örvendő, úgynevezett „kis projekteket” támogató GINOP-1.2.2 kódjelű kapacitásfejlesztési pályázatra még várják a szabad vállalkozási zónában beruházást tervező vállalkozások támogatási kérelmét.

2015. július 9-én 20 milliárd keretösszeggel nyílt meg a GINOP-1.2.2-15 kódjelű, mikro-kis és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása című pályázati felhívás. A pályázat nagy népszerűségét mutatja, hogy augusztus 27-én korlátozták a benyújtás feltételeit, így azóta – a keret kimerüléséig – már csak a szabad vállalkozási zónában megvalósuló fejlesztési igények támogathatóak. A benyújtásra még van lehetőség, érdemes élni az akár 70%-os támogatást nyújtó pályázat adta előnyökkel.

A támogatás célja

A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése.

                                                                                                                             

Pályázók köre

Támogatási kérelmet nyújthatnak be:

  • mikro-, kis-, és középvállalkozások

 

Jogi forma

  •   kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok,
  •   SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók,
  •   szövetkezetek.

 

Elszámolható költségek köre:

  • Gyártáshoz kapcsolódó, új termelő eszköz beszerzése (min. 50%):
  • technológiai korszerűsítést eredményező új, egyenként minimum nettó 100.000 Ft értékű eszközök (100.000 Ft érték alatti eszköz csak akkor támogatható, ha az a beszerzendő eszköz tartozéka) vételára,
  • eszközbeszerzéshez kapcsolódó szállítás és üzembe helyezés,
  • eszközbeszerzéshez közvetlenül kapcsolódó betanítás,
  • eszközbeszerzés esetén az eszközök felszerszámozásához az új szerszámok, új kiegészítő berendezések költsége, amennyiben alkalmassá teszi a meglévő gépet új termékek előállítására vagy kapacitásbővülést eredményez,
  • Anyagmozgatáshoz és csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése (max. 25%):
  • technológiai korszerűsítést eredményező új, egyenként minimum nettó 100.000 Ft értékű eszközök (100.000 Ft érték alatti eszköz csak akkor támogatható, ha az a beszerzendő eszköz tartozéka) vételára,
  • eszközbeszerzéshez kapcsolódó szállítás és üzembe helyezés,
  • eszközbeszerzéshez közvetlenül kapcsolódó betanítás,
  • eszközbeszerzés esetén az eszközök felszerszámozásához az új szerszámok, új kiegészítő berendezések költsége, amennyiben alkalmassá teszi a meglévő gépet új termékek előállítására vagy kapacitásbővülést eredményez,
  • Infrastrukturális és ingatlan beruházás:
  • az új eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális beruházások költsége
  • az új termelő eszköz működtetéséhez szükséges ingatlan építés, bővítés, átalakítás, korszerűsítés költségei (kivitelezőnek fizetett ellenszolgáltatás).
  • Információs technológiafejlesztés, kizárólag az új berendezéshez kapcsolódó, egyenként minimum nettó 30.000 Ft értékű hardver beszerzése:
  • közvetlenül a projekthez rendelhető hardvereszközök beszerzési költségei a vételár mértékéig,
  • közvetlenül a fejlesztéshez rendelhető hálózati eszközök beszerzési költségei a vételár mértékéig,
  • közvetlenül a projekthez rendelhető telekommunikációs eszközök beszerzési költségei a vételár mértékéig,
  • a projekthez közvetlenül kapcsolódó információ / adattárolás költségei,
  • közvetlenül a projekthez rendelhető hardvereszközök beszerzéshez kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadások.
  • Információs technológiafejlesztéshez kapcsolódó szoftverek beszerzése (max.10%; max. 3 millió Ft):
  • termelési kapacitásokhoz kapcsolódó alkalmazások, szoftverek, alapszoftverek beszerzése és a beszerzéshez kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadások,
  • immateriális javak (licenc) költségei,
  • testreszabás költségei,
  • migrációs (adatok is) fejlesztések költségei,
  • betanítás költsége (közvetlenül a beszerzett szoftverhez kapcsolódva),
  • Információs technológia-fejlesztés: domain név, a hozzá tartozó webtárhely és honlapkészítés
  • Az új eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzésének költsége, vételára, amennyiben megfelel az alábbi feltételeknek:
  • azokat kizárólag a regionális támogatásban részesülő létesítményben használhat fel,
  • az Sztv. előírásai szerinti terv szerinti értékcsökkenési leírás alá esik azokat szokásos piaci feltételek mellett, a vevőtől független harmadik féltől vásárolják meg,
  • azok a mikro-, kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig a beruházó eszközei között szerepelnek és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották.
  • A megváltozott munkaképességű munkavállalók munkakörülményeit, a minőségi munkavégzés feltételeinek megteremtését segítő eszközök beszerzése - csak abban az esetben számolható el, amennyiben a beruházás révén megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatására kerül sor:
  • új, egyenként minimum nettó 100.000 Ft értékű eszközök (100.000 Ft érték alatti eszköz csak akkor támogatható, ha az a beszerzendő eszköz tartozéka) vételára,
  • eszközbeszerzéshez kapcsolódó szállítás és üzembe helyezés
  • A termelő létesítmények akadálymentesítése, a megváltozott munkaképességű személyek munkakörülményeinek javítását célzó infrastrukturális és ingatlan beruházás és átalakítás – csak abban az esetben számolható el, amennyiben a beruházás révén megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatására kerül sor:
  • akadálymentesítést célzó infrastrukturális és ingatlan beruházás költsége
  • ingatlan akadálymentesítését célzó átalakítás és korszerűsítés költsége
  • Az akadálymentes munkavégzést szolgáló információs technológiafejlesztés – csak abban az esetben számolható el, amennyiben a beruházás révén megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatására kerül sor:
  • Információs technológiafejlesztéshez kapcsolódó, az akadálymentes munkavégzéshez szükséges, egyenként minimum nettó 30.000 Ft értékű hardver beszerzése
  • Információs technológiafejlesztéshez kapcsolódó, az akadálymentes munkavégzéshez szükséges szoftverek beszerzésének költségei

 

Projekt területi korlátozása

Nem támogathatóak a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló projektek.

Az augusztusi módosítás értelmében már kizárólag a szabad vállalkozási zónában megvalósuló fejlesztés támogatható!

 

Támogatási intenzitás

Maximum 70%

 

Támogatás összege

Min. 5 millió Ft, max. 50 millió Ft, az alábbi korlátozások figyelembevételével:

Az egy teljes (365 napos), lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások esetén az igényelhető támogatás összege legfeljebb 10.000.000 Ft lehet.

 

A pályázat dokumentumai elérhetőek itt.

 

Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Dr. Veres Ilona

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]