Pályázat rádiós hírműsor, magazinműsor készítésre

Határidő: 2015.03.18.
Kiíró: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa
A pályázat kódja: RADIOALLANDO2015
A pályázat célja
Négy negyedéven keresztül minden hét azonos napján (napjain), azonos időpontban rendszeresen jelentkező közszolgálati rádiós műsorszám készítésének és adásba szerkesztésének támogatása.
 
Pályázók köre
Médiaszolgáltatási jogosultságonként az a magyarországi helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal már rendelkező lineáris rádiós médiaszolgáltató, aki
  1. pályázata benyújtásának napján már legalább 3 hónapja helyi vagy körzeti vételkörzetre kiterjedő rádiós médiaszolgáltatói tevékenységét gyakorolja, valamint
  2. a pályázati kérelemben megjelölt támogatott időszakban adásba kerülő, a pályázati kérelemben megjelölt állandó műsorra, illetve műsortípusra a Médiatanácstól még nem nyert el támogatást.
Egy pályázó médiaszolgáltatási jogosultságonként legfeljebb a) egy hírműsorra és egy szolgáltató magazinra, vagy b) egy hírműsorra és egy tematikus magazinra nyújthat be pályázatot.
Hálózatba kapcsolódott médiaszolgáltató pályázatot kizárólag a hálózatos műsoridőn túli, saját médiaszolgáltatása időtartamának (saját műsoridejének) figyelembevételével, annak időszakára vonatkozóan nyújthat be.
A vételkörzet meghatározása esetében a vételkörzet-bővítés nem minősül új jogosultságnak.
 
Támogatható tevékenységek
A jelen eljárásban az alábbi állandó műsortípusokra nyújtható be pályázat:
  1. a vételkörzet eseményeiről szóló – a pályázó választása szerint sporthíreket is tartalmazó – hírműsor (a továbbiakban: hírműsor),
  2. a vételkörzet eseményeivel foglalkozó vagy a vételkörzet lakóinak informálódását segítő helyi/körzeti információkat közlő közérdekű szolgáltató magazinműsor (a továbbiakban: szolgáltató magazin),
  3. a vételkörzethez, annak eseményeihez, történéseihez kapcsolódó tematikus magazinműsor (a továbbiakban: tematikus magazin).
Az állandó műsor készítéséhez a Médiatanács ütemezett elő- és utófinanszírozás formájában nyújt támogatást.

Támogatott időszakok:
  • 1. forduló 2015. július 1-je és 2016. június 30-a közötti egy év
  • 2. forduló 2015. október 1-je és 2016. szeptember 30-a közötti egy év
  • 3. forduló 2016. január 1-je és 2016. december 31-e közötti egy év
  • 4. forduló 2016. április 1-je és 2017. március 31-e közötti egy év
Elszámolható költségek
  • közvetlen kifizetések,
  • tételes költségek,
  • ráfordításérték.
Támogatás összege, mértéke
Az állandó műsor egy adására elnyerhető maximális támogatás:
  • hírműsor esetén 9.000 Ft,
  • szolgáltató magazin esetén 45.000 Ft,
  • tematikus magazin esetén 45.000 Ft.
A Médiatanács az állandó műsor támogatott időszakban történő készítését és adásba szerkesztését a tervezett összköltség legfeljebb 67%-ával támogatja.
 
Határidő
A pályázati eljárás 4 külön, önálló pályázati fordulóból áll.
1. forduló határideje 2015. március 18.
2. forduló határideje 2015. június 3.
3. forduló határideje 2015. szeptember 15.
4. forduló határideje 2016. január 6.

A pályázatról bővebben az alábbi linken olvashat.

Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.
 
BNG