Pályázat művészi óriásposzterek készítésére
Beadási határidő: 2014. március 14.
Kiíró: Magyar Művészeti Akadémia (MMA)
A pályázat célja
Olyan sokszorosítható, közösségi és nyilvános tereken elhelyezhető alkotások, melyek a képző-, fotó-és iparművészet eszközeivel készültek, és a mai kor szellemében az emberek saját és nemzeti önbecsülését elősegítő üzenetet hordoznak magukban.
Pályázók köre
Magánszemélyek.
A pályázat részletei
Egy pályázó legfeljebb három pályamunkát küldhet be, kollektív alkotás esetén is minden egyes műalkotás külön pályázatnak minősül.
A pályázatokat digitális adathordozón, minimum 300 dpi felbontásban szükséges benyújtani.
A szakmai zsűri a beérkezett alkotásokból 10 alkotást díjaz. A nyertes pályázók egyenként bruttó 300 000 forint díjban részesülnek.
A díjazásban részesült, valamint a zsűri által arra érdemesnek talált pályamunkák felkerülnek az MMA honlapjára, ezen kívül díjmentes poszter kiállítás keretén belül kerülnek bemutatásra a 2014-es év folyamán.
A pályázat benyújtásának módja
A pályázat kizárólag postai úton nyújtható b az alábbi címre:
Magyar Művészeti Akadémia Titkársága
1368 Budapest, Pf. 242
A borítékon fel kell tüntetni: „HUMÁNTAPÉTÁK pályázat 2014”
A teljes pályázati felhívás az alábbi linken érhető el:
