Pályázat munkahelyteremtésre!

A munkahelyteremtés ismét megvalósítható pályázati forrásból! Idén már második alkalommal kerül meghirdetésre a népszerű felhívás, mely július 23-tól benyújtható!

Idén nyáron a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtési beruházásaikat 6 milliárd forinttal támogatja, melyből a tervek szerint megközelítőleg 600 kkv-nál, mintegy 3 ezer új munkahely jöhet létre és őrizhető meg.

A felhívás célja, hogy a kkv szektorban növelje a vállalkozások versenyképességét az új munkahelyek létrehozásával, ezzel is hozzájárulva a helyi gazdaságok megerősítéséhez, a területi kohézió erősítéséhez és a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásához.

A munkahelyteremtésen túl a kkv-k igényelhetnek támogatást új eszközök, gépek beszerzésére, illetve a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják.

A kiírás a jelenlegi munkaerőpiaci helyzethez igazították, emelkedtek a kiegészítő támogatási összegek, továbbá egy újabb hátrányos helyzetű célcsoport – a hatodik életévét be nem töltött gyermekét saját háztartásban nevelő nők – foglalkoztatását is segíti a program.

Munkahelyenként 1,5 millió forint igényelhető. Ezen felül a pályázók kiegészítő támogatást is igénybe vehetnek:

- kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként plusz 700 ezer forintot, amennyiben az elmúlt 12 hónapban kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében foglalkoztatott álláskereső személy felvételét vállalják;

- új munkahelyenként további 1,5 millió forintot igényelhetnek, amennyiben a beruházás befejezését követően hatodik életévét be nem töltött gyermekét saját háztartásban nevelő nő foglalkoztatását vállalják;

- amennyiben a kedvezményezett járásban vagy településen kerül megvalósításra a beruházás, akkor új munkahelyenként még további 400 ezer forint támogatás igényelhető.

Mindent egybe vetve, a pályázók így akár 3,4 millió forint támogatásban részesülhetnek egy új munkahely megteremtésével.

A csekély összegű támogatás esetében a támogatási intenzitás 75%, regionális beruházási támogatás esetében az intenzitás régióként eltérő, de 20 és 50% között mozog.

Fontos kitétel, hogy a munkáltatónak vállalnia kell a kétéves foglalkoztatási kötelezettség mellett, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a beruházás befejezésétől számított 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti az érintett térségben.

A pályázatok benyújtása 2018. július 23-tól lehetséges, egészen szeptember 10-ig.

Amennyiben pályázattal kapcsolatban további kérdése adódna, ide kattintva érdeklődhet.
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]