Pályázat könyvkiadásra
Határidő: 2014.12.08.
Kiíró: Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Könyvkiadás Kollégiuma
A pályázat célja
A pályázat célja a könyvkiadási tevékenység 2015. évi megújítására, fejlesztésére, a magyar könyvkultúra jelentős értékeinek létrehozására az alábbi témakörökben.
A pályázók köre
Olyan könyvkiadók, amelyek már bizonyították, hogy fontos szellemi műhelyt alakítottak ki, és 2010. és 2014. között évente legalább öt, de ebben az időszakban összesen legalább 25 könyvet adtak ki.
Pályázati feltételek
- Regisztráció az NKA portálján;
- Nevezési díj megfizetése (az igényelt támogatás 3%-a, de min. 50.000 Ft és max. 100.000 Ft);
- Pályázni meghatározott kiadói koncepciót tükröző: egy-egy összefogott sorozatot vagy a kiadó kiadványainak széles spektrumát bemutató minimum 8 könyvcímmel, magyar klasszikus és magyar kortárs szépirodalmi művek (magyar szerző, magyarul), ismeretterjesztő könyvek, művészeti kiadványok, albumok (magyar szerzőtől idegen nyelven is, illetve bármely szerzőtől magyar nyelven), a gyermek- és ifjúsági irodalom köteteinek (bármely szerzőtől) magyar nyelvű megjelentetésére lehet;
- A kiadói programban felsorolt minimum 8 könyvcím között nem szerepelhet olyan könyvcím, amely korábban már részesült az NKA-nál kollégiumi/miniszteri könyvkiadási támogatásban;
- Pályázni a 2015. február 1. és 2017. június 30. között megjelenő kiadványokra lehet;
- Egy kiadó egy pályázatot nyújthat be.
A támogatás formája
A támogatás vissza nem térítendő. Az igényelhető támogatás pályázatonként maximum 10 millió Ft.
A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 170.000.000 Ft
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető
- írói tiszteletdíj,
- illusztrátori tiszteletdíj,
- fotós tiszteletdíja,
- sajtó alá rendezés tiszteletdíja,
- jegyzetírás tiszteletdíja,
- szöveggondozás tiszteletdíja,
- fordítói tiszteletdíj,
- lektorálási tiszteletdíj,
- szerkesztő tiszteletdíja,
- főszerkesztő tiszteletdíja,
- olvasószerkesztő tiszteletdíja,
- tervezőszerkesztő tiszteletdíja,
- képszerkesztő tiszteletdíja,
- kontrollszerkesztő tiszteletdíja,
- sorozatszerkesztő tiszteletdíja,
- névmutató készítésének tiszteletdíja,
- szerzői jogdíjak (külföldi és hazai),
- nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre: szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés), grafikai tervezés, borítótervezés, kiadványszerkesztés (szedés, tördelés), képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás), korrektúra,
- nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),
- marketing és hirdetési költségekre (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 15%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 15%-a használható fel).
Az elbírálás szempontjai
Előnyben részesülnek azok a könyvkiadói programok, amelyek jelentős szakmai, kulturális, morális értéket képviselnek.
Előnyt élveznek a magyar és az egyetemes kultúra értékeit felmutató sorozatok vagy a kiadó kiadványainak széles spektrumát bemutató pályázatok.
A pályázat határideje
Pályázatot benyújtani az NKA-portálján keresztül 2014. december 8-án, éjfélig lehet.
A pályázatról bővebben az alábbi linken olvashat.
Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.
Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.
Forrás: www.nka.hu
BNG
