Pályázat a Fejlesztés Európai Éve (EYD2015) keretében megvalósítandó programokra
Kiíró: Külgazdasági és Külügyminisztérium
Határidő: 2014. december 18.
A pályázat kódszáma: KKM-2014-NEFE
A pályázat a Fejlesztés Európai Éve (EYD2015) keretében megvalósítandó programokat támogatja.
Az EYD2015 alapvető célja a nemzetközi fejlesztési együttműködés (NEFE), mint szakpolitika, és az abban résztvevők bemutatása az EU polgárai számára, ezen belül is a tájékoztatás, a felelősségérzet és szolidaritás elősegítése, valamint az aktív részvételre ösztönzés.
A pályázat célja
A pályázat célja olyan tevékenységek támogatása, amelyek alkalmasak arra, hogy
- tájékoztassák a magyar állampolgárokat az Unió és Magyarország által folytatott fejlesztési együttműködésről, kiemelve az Unió és Magyarország által az eddigiekben elért eredményeket, és azt, hogy Magyarország és az Unió a jövőben is hasonló eredményekre törekszik a 2015 utáni időszakra vonatkozó és jelenleg alakuló átfogó globális fejlesztési és fenntartható fejlődési keretrendszerrel (Post-2015 Agenda) összhangban,
- ösztönözzék a magyar állampolgárok és érdekelt felek közvetlen bekapcsolódását, kritikus gondolkodását és aktív érdeklődését a fejlesztési együttműködés terén, többek között a szakpolitikák kidolgozásában és végrehajtásában,felhívják a figyelmet arra, hogy a magyar és uniós fejlesztési együttműködés nemcsak a magyar és uniós segélyek kedvezményezettjei számára, hanem a magyar és uniós polgárok számára is rejt előnyöket, hogy szélesebb körben megismertessék a politikák fejlesztési célú koherenciáját, illetve, hogy erősítsék Európa és a fejlődő országok polgáraiban a felelősségérzetet, a szolidaritást és az adandó lehetőségek iránti fogékonyságot ebben a változó és egyre inkább egymásra utalt világban,bemutassák a Post-2015 folyamatot, különösen a fenntartható fejlődési célokat, kiemelve Magyarország szerepét a folyamatban,mindezt speciálisan a magyar társadalmi-gazdasági környezethez igazítva.
Pályázók köre
Pályázhatnak többek között magyarországi székhelyű gazdasági társaságok is, de kizárólag civil szervezetekkel együttműködésben.
Célcsoportok
A támogatható tevékenységek a következő célcsoportokra, vagy ezek kombinációjára irányulhatnak:
magyar állampolgárok, kiemelten a fiatalok,
magyar tudományos élet képviselői,
magyar vállalatok,
magyar döntéshozók,
magyar civil szervezetek.
A támogatás 2015. január 1 – 2015. december 30. között megvalósuló tevékenységekre használható fel.
A támogatás mértéke
A támogatás mértéke az összes költség 90%-a.
A támogatás összege
A támogatás összege minimum 620.000,- Ft, maximum 15.500.000,- Ft.
Határidő
A pályázatok érkeztetése folyamatos, a benyújtás határideje 2014. december 18.
Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.
Forrás: www.nefe.kormany.hu
BNG
Bővebb információt az alábbi linken olvashat.
Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.
Forrás: www.nefe.kormany.hu
BNG
