Október 16-tól már pályázhatnak a méhészek!

A Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretében 6 támogatási terület nyílt meg a regisztrált mezőgazdasági termelők számára. A végrehajtási időszak 2015. szeptember 1-től 2016. augusztus 31-ig tart.

A termelők támogatást kaphatnak régiós rendezvények szervezésére és rendezésére, szaktanácsadó-hálózat működtetésére, bemutató méhészetek látogatására, méz kinyeréséhez szükséges eszközök beszerzésének támogatására, varroa atka elleni gyógyszeres védekezésre, kaptárak, méhészeti felszerelések azonosítási rendszerének fejlesztésére, méhcsaládok számának szinten tartására, továbbá kutatási programokra.

 

A vissza nem térítendő támogatás a következő célok megvalósítására vehető igénybe:

 

  1. Technikai segítségnyújtásra:
  • A méhészeti képzés országos koordinálásához, valamint méhegészségügyi ismeretek gyűjtéséhez és terjesztéséhez:

A Méhészeti Program képzési feladatainak folyamatos szakmai koordinálását végző személy alkalmazásával – így különösen a munkabér és közterhei, munkába járás, utazási költség, koordinátor képzése – és működésével összefüggő költségek – többek között irodaszerek, internetes honlap fenntartása és frissítése, informatikai eszközök beszerzése és javítása, vírusirtó szoftver és elektronikus jogszabály-nyilvántartási rendszer beszerzése, valamint telefon és internet költségek – fedezésére, másrészt a méhegészségügyi ismeretek gyűjtésének és terjesztésének céljából külföldi szakmai lapok, tanulmányok, statisztikák, méhegészségügyi szakirodalom beszerzésére, fordíttatására, szakmai információk közzétételére vehető igénybe.

Beadási határidő: 2016. szeptember 15

 

  • Regionális rendezvény, kongresszus szervezéséhez, az azokon való részvételhez, nemzetközi rendezvényen való részvételhez és elméleti ismeretterjesztéshez;

Szakmai ismeretek és új információk átadásán túl méhészeti eszközök bemutatására is szolgáló, legalább naponta három méhészeti szakmai előadást magában foglaló regionális rendezvény megszervezéséhez, nemzetközi rendezvényen való részvételhez és kiállítás szervezéséhez, továbbá legalább húsz fő részvételével megtartott elméleti ismeretterjesztéshez (a továbbiakban együtt: program) vehető igénybe.

Beadási határidő: 2016. szeptember 15

 

  • Szaktanácsadó-hálózat működtetéséhez;

A megyénként és a fővárosban egy-egy fő méhészeti szaktanácsadóból és egy fő vezető szaktanácsadóból álló országos hálózat működtetéséhez vehető igénybe

Beadási határidő: 2016. szeptember 15

 

  • Bemutató méhészetek látogatásához;

Az OMME által elfogadott ún. „bemutató méhészetek” látogatásához, ismertetéséhez vehető igénybe. Támogatás csak olyan bemutató méhészet látogatásához nyújtható, amelyen a látogatók száma legalább húsz fő és a bemutató méhészet szerepel az OMME honlapján közzétett listában.

Beadási határidő: 2016. szeptember 15

 

  • Méz kinyeréséhez és léptároláshoz szükséges új eszközök beszerzéséhez;

A támogatás új pergető, fedelezőgép, mézszivattyú, léptároló és fedelezőállvány, fedelezőkád, mézkimelegítő készülék, viasz-méz elválasztó berendezés, viaszolvasztó berendezés beszerzéséhez, illetve léptároló fagyasztókamra hűtő gépészeti berendezésének beszerzéséhez és üzembe helyezéséhez vehető igénybe.

A támogatás léptároló fagyasztó kamra hűtő gépészeti berendezésének beszerzéséhez és üzembe helyezéséhez legalább 50 méhcsalád megléte esetén vehető igénybe.

A kérelmező a termelői csoport kivételével eszközcsoportonként egy eszközre igényelhet támogatást, ha a benyújtást megelőző öt végrehajtási évben támogatást ugyanolyan eszközcsoportra nem kapott.

Beadási határidő: 2016. augusztus 3

Támogatás mértéke: 50%

Támogatás összege: max. 400 euró, kivéve léptároló fagyasztókamra hűtőgépészeti berendezésének beszerzése esetén: max. 1200 euró

 2. Varroa atka elleni védekezésre:

  • Varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez;

A támogatás az állatgyógyászati készítmények, az állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítmények, és a kijuttatáshoz szükséges eszközökre, továbbá a készítmények hatékonyságának növelése érdekében a méhészetben felhasznált cukor számlával igazolt költségeire vehető igénybe.

A méhcsaládok varroa atka elleni állategészségügyi kezeléséhez az alábbi készítmények vehetők igénybe:

  • külön jogszabály szerint törzskönyvezett vényköteles és nem vényköteles állatgyógyászati készítmények;
  • külön jogszabály szerint nyilvántartásba vett, szabadon forgalmazható, az állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítmények.

Beadási határidő: 2016. április 6

Támogatás összege:max. 5 euró/ méhcsalád

  • Varroa atka elleni alternatív védekezéshez;

A higiénikus aljdeszka alkalmazásának támogatása az I–III. időszakban egy alkalommal igényelhető, ha a kérelmező a benyújtást megelőző öt végrehajtási évben támogatást higiénikus aljdeszka beszerzésére nem vett igénybe.

Beadási határidő: 2016. augusztus 3

Támogatás mértéke: 80%

Támogatás összege: max. 3000 forint/darab

 3. Vándoroltatás korszerűsítésére:

  • Kaptárak, méhészeti felszerelések azonosítási rendszerének kialakításához, a rendszer fenntartásához;

A méhegészségügyi nyomon követhetőség, minőségbiztosítási rendszerek bevezetése és a méhészetek, illetve az értékesebb méhészeti felszerelések vagyonvédelmét szolgáló azonosító és nyilvántartó rendszer kialakításához, valamint fenntartásához vehető igénybe.

A keretek megjelölésére alkalmas rádiófrekvenciás azonosító beszerzésének támogatása végrehajtási évenként egy alkalommal igényelhető.

Beadási határidő: 2016. szeptember 15

Támogatás mértéke: 80%

Támogatás összege: max. 60 forint/rádiófrekvenciás azonosító

  • Vándoroltatáshoz szükséges új eszközök beszerzéséhez;

Az eredményes méhészkedés érdekében a vándoroltatást elősegítő speciális eszközcsoportok beszerzéséhez vehető igénybe.

Pótkocsira vagy legalább differenciálzárral ellátott kisméretű, legfeljebb 3,5 tonna összsúlyú teherautóra, emelőhátfalakra és méhek tartására szolgáló új építésű konténerre vonatkozó támogatást a legalább 30 méhcsaláddal rendelkező méhészet igényelheti.

A differenciálzárral ellátott és legfeljebb 7,5 tonna összsúlyú teherautóra, teherautóra szerelhető darukra, terepjáró villástargoncára, önjáró rakodógépre vonatkozó támogatást a legalább 80 méhcsaláddal rendelkező méhész igényelheti.

Beadási határidő: 2016. augusztus 3

Támogatás mértéke: 50%

Támogatható eszközök, támogatás összege: pótkocsi, emelőhátfal, méhek tartására alkalmas új építésű konténer esetében legfeljebb 1200 euró, teherautónként, darunként, villástargoncánként, önjáró rakodógépenként legfeljebb 2000 euró, aggregátor és benzines vagy elektromos szívó-fúvógép, benzinmotoros fűkasza/bozótvágó, csörlő, kézi hidraulikus emelő (béka), elektronikus táv-kaptármérleg, robbanómotoros szivattyú, kaptáremelő (kaptárlift), napelemes áramellátó, méhlesöprő, magasnyomású mosó berendezés esetében legfeljebb 200 euró, elektronikus méhes vagyonvédelmi rendszer esetében legfeljebb 400 euró.

 4. Méz fizikai-kémiai tulajdonságainak elemzésére;

A közforgalomban lévő mézek mintavételezéséhez, vizsgálatához, azok eredményének közzétételéhez vehető igénybe. Az OMME az eredményeket legkésőbb az utolsó támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg köteles a honlapján és a szakmai kiadványban közzétenni.

Beadási határidő: 2016. augusztus 3

 5. Méhcsaládok számának szinten tartására;

A méhállomány mind állat-egészségügyi, mind genetikai szempontból megfelelő tenyészanyaggal történő pótlásához vehető igénybe

Beadási határidő: 2016. augusztus 3

Támogatás mértéke:

a) párzott, petéző méhanyánként legfeljebb 5 euró;

b) párzatlan anyánként és anyabölcsőnként legfeljebb 2 euró.

 6. Méhészettel, méhészeti termékekkel kapcsolatos kutatásra:

  • Fenológiai és meteorológiai méhészeti megfigyelő hálózat kialakításához és működtetéséhez;

A meteorológiai mérőállomásokkal felszerelt, mézelő növények fenológiai megfigyelését végző méhészönkéntesekből álló országos hálózat kialakításához és működtetéséhez vehető igénybe. Beadási határidő: 2016. szeptember 15

  • Méhegészségügyi és környezetterhelési monitoring vizsgálathoz.

A méhcsaládok méhegészségügyi (varroa atka, nosema, vírusok, spiroplazmózis) és környezetterhelési (szermaradvány) monitoring vizsgálata elvégzéséhez vehető igénybe

Beadási határidő: 2016. szeptember 15

  • Mézelő növények mézelésének vizsgálatához, a mézek jellemző profiljának meghatározásához és a vizsgálatokhoz szükséges méhcsaládok beállítása

Beadási határidő: 2016. szeptember 15

  • Méhanyák teljesítményvizsgálata.

Beadási határidő: 2016. szeptember 15

 

További információ:

http://www.omme.hu/?page_id=543

 

Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Dr. Veres Ilona

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]