Megemelték a népszerű pályázat forráskeretét
Az előzetes információk szerint már több mint 10 milliárd forint értékű pályázati igény érkezett be a szabad vállalkozási zónákban megvalósítható beruházások pályázati kiírásaira - közölte a gazdaságszabályozásért felelős államtitkár.
Glattfelder Béla emlékeztetett, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent, a mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető kapacitásbővítési beruházásokra összesen kétszer 10 milliárd forintos pályázati forrás nyílt meg.
Ezt a keretösszeget a nagy igények miatt további 20 milliárd forinttal megemelik annak érdekében, hogy ezekben a szabad vállalkozási zónákban, ahol a kormány a legfontosabbnak tartja a gazdaságfejlesztést és munkahelyteremtést, ott az ipar fejlesztéséhez elegendő forrás álljon rendelkezésre - fogalmazott Glattfelder Béla.
Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár ezzel kapcsolatban felidézte, a kormány 2013-ban Vásárosnaményban megtartott ülésén döntött a szabad vállalkozási zónák létrehozásáról. A döntés értelmében ezekre a zónákra külön pályázatokat írnak ki, amelyek az adott zóna specialitásait figyelembe véve nagyobb lehetőséget biztosítanak az ott működő vagy oda betelepülni szándékozó vállalkozások számára.
"Ez testet öltött, mert 10 milliárd forint értékben gyakorlatilag kifejezetten a szabad vállalkozási zónákra van pályázat kiírva" - tette hozzá Czomba Sándor.
A csütörtökön megnyílt pályázati lehetőségek szerint a szabad vállalkozási zónákban - 10 milliárd forint keretösszegben - megvalósuló kapacitásbővítő fejlesztések esetén a feldolgozóiparon kívül más ágazatokban, így például a szolgáltatóiparban megvalósuló fejlesztésekre is felhasználhatóak a források. A szabad vállalkozási zónán, illetve a Közép-magyarországi régión kívül megvalósuló beruházások esetén szintén 10 milliárd forint áll a fejlesztésben, növekedésben érdekelt vállalkozások rendelkezésére.
Forrás: kormany.hu
BNG
Forrás: kormany.hu
BNG
