Megemelik a Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése c. pályázat forráskeretét
Az október 10-én megjelent Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése c. pályázat nagyon népszerű a vállalkozások körében.
A pályázatot november 12-től december 31-ig (vagy forráskimerülésig) lehet benyújtani, de már az első napokban beérkezett pályázatokat látva az tapasztalható, hogy nagy az érdeklődés, s a rendelkezésre álló 8,5 milliárd forintos keretösszeg már az első napokban bőven elfogyott, de a pályázatot nem zárták be.
A pályázatok értékelésénél a beérkezési sorrend fog számítani, mivel egyszerűsített eljárásrend alá tartozik – tehát fontos, hogy minél jobb sorszámot kapjon a beküldött pályázatunk. A rendszer automatikusan rögzíti a beérkezést, ennek megfelelően állítja sorba a pályázatokat.
A darabszámot és az igényelt támogatást folyamatosan nyomon követik, és ennek megfelelően intézkednek. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára, Csepreghy Nándor november 20-án már a forráskeret megemelésére ígéretet tett, de annak mértékét még nem határozták meg, mivel ez a beérkezett pályázatok értékelésétől függ.
Csepreghy Nándor azt is elmondta, hogy újabb pályázatok megjelenése csak azután várható, hogy a jelenleg futó pályázatok tapasztalatait leszűrték.
A pályázatról bővebben az alábbi linken olvashat.
Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.
Forrás: portfolio.hu, palyazat.gov.hu
BNG
