Még benyújtható a KKV-k piaci megjelenését támogató pályázat

A május 20-án megjelent és június 22-től benyújtható KKV-k piaci megjelenését támogató, GINOP- 1.3.1-15 kódjelű pályázatra még fogadják a támogatási kérelmeket, így a versenyképességüket javítani szándékozó, külföldi piacra lépést tervező vidéki székhellyel vagy telephellyel rendelkező gyártó és feldolgozó vállalkozásoknak érdemes minél hamarabb benyújtani pályázatukat!

Felhívás célja mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása külföldi kiállításokon és vásárokon való megjelenésben, árubemutatók és üzletember találkozók megszervezésében. Mindezen célok eredményeként megvalósulhat a mikro-, kis- és középvállalkozások exportképességének és versenyképességének növekedése, a helyi, nemzeti és nemzetközi hálózatokba történő bekapcsolódása, a szomszédos országokkal való együttműködések fejlődése, valamint a régióval folytatott külkereskedelmi tevékenységek fejlődése is. A projektek által teremtett új munkahelyek révén nőhet a foglalkoztatás is.

 

Pályázók köre

Támogatási kérelmet nyújthatnak be:

ü  mikro-, kis- és középvállalkozások

  • melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelembenyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 2 fő volt,
  • melyek magas szinten feldolgozott terméket előállító iparágak vállalkozásai, amelyek hozzáadott érték-növekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, és a fejlesztés eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik

 

Támogatható tevékenységek köre

A pályázat támogatja a külpiacra jutást elősegítő szolgáltatások igénybevételét, marketingtevékenységeket, idegen nyelvű honlap létrehozását és piackutatás elvégzését. A pályázat keretében az alábbi tevékenységek támogathatók:

a)      Külföldi kiállításon vagy vásáron való részvétel – önállóan támogatható tevékenység

  • beépítetlen és beépített terület, illetve kiállító helyiség bérleti díja,
  • kiállítóhelyiség, stand felállításával és működtetésével kapcsolatos költségek (pl. személyzeti belépők építés és bontás idejére, behajtási engedélyek építés és bontás idején a kiállítás területére, víz- és áramfogyasztás, stb.),
  • kötelező regisztráció/katalógusbeiktatás költsége,
  • területdíjhoz kapcsolódó egyéb kötelező költségek (Pl: AUMA, kötelező biztosítás)

b)      Külföldi árubemutató szervezése – önállóan támogatható tevékenység

  • terembérlet díja, dekorációs költségek, technikai költségek (hangosítás, világítás, kivetítő, számítógépbérlés, internet csatlakozás stb.),
  • sajtótájékoztató költsége

A fenti a) és b) pontokhoz kapcsolódóan az alábbi tevékenységek támogathatók:

c)       Piacra jutás támogatása - önállóan nem támogatható

  • marketingeszközök (nem terjesztési célból készülő, többször használatos) elkészítése, beszerzése,
  • média-megjelenések, sajtóhirdetések, reklámkampányok költsége
  • grafikai tervezési, formatervezési és fordítási költségek (a nem terjesztési célból készülő marketingeszközökhöz, arculati elemekhez és a honlap fejlesztéshez kapcsolódóan)
  • árubemutatóhoz, kiállításhoz, vásárhoz kapcsolódóan tolmács igénybevétele
  • árubemutatón, kiállításon, vásáron bemutatott termék szállítmányozási és biztosítási költségei
  • árubemutatóra, kiállításra, vásárra történő utazás költségei legfeljebb két fő részére,
  • szállásköltség legfeljebb bruttó 100 EUR/fő/éj értékben, legfeljebb két fő részére, a kiállítási napok száma + 3, de legfeljebb 6 éjszakára,

d)      Információs technológia-fejlesztés – önállóan nem támogatható

  • idegen nyelvű honlap kialakításához vagy meglévő honlap idegen-nyelvű továbbfejlesztéséhez kapcsolódó:
  • domain név regisztráció (regisztrálni kívánt pontos domain név meghatározásával és feltüntetésével)
  • webtárhely,
  • szoftverek,
  • programozás és betanítás díja.

e)      Tanácsadás igénybevétele – önállóan nem támogatható (max. 5%, ill. max. nettó 96.000 Ft/embernap)

  • külső szakértő szervezet által nyújtott, az árubemutatóhoz, kiállításhoz, vásárhoz kapcsolódó marketing és üzleti tanácsadási szolgáltatás díja, amely nem lehet időszakos vagy folyamatosan visszatérő tevékenység, illetve nem kapcsolódhat a vállalkozás szokásos működési költségeihez (pl. folyamatos adótanácsadáshoz, rendszeres jogi szolgáltatáshoz).

f)       Piackutatás elkészítésének költsége – önállóan nem támogatható (max. 500.000 Ft)

g)      Szabadalmak és egyéb immateriális javak megszerzésének, érvényesítésének és védelmének költsége – önállóan nem támogatható

  • szellemi tulajdon oltalmazásához kötődő védjegyek és szabadalmak megszerzésének, érvényesítésének és védelmének költsége, amely során a szabadalmi ügyvivő, ügyvédi iroda, illetve a szabadalmi hatóság díjai számolhatóak el.
  • minőséget tanúsító címkék használatával kapcsolatos, az akkreditációval rendelkező szervezet azon költsége, amely során megállapításra kerül, hogy a termék minősége megfelel-e a vonatkozó szabvány által előírt követelményeknek

h)      Innovációs tanácsadás és innovációs támogató szolgáltatás költsége – önállóan nem támogatható (max. 5%, ill. max. nettó 96.000 Ft/embernap)

  • Szabványügyi testületek (Pl. Magyar Szabványügyi Testület) által elismert szabványok vonatkozásában az arra akkreditációval rendelkező szervezet által a termék gyártásához vagy a szolgáltatás nyújtásához kapcsolódóan nyújtott tanácsadás díja. A szellemi tulajdonra épülő innováció-menedzsment szolgáltatások költségei (pl. újdonságkutatás, védjegykutatás, szabadalomtisztasági kutatás, oltalomképességi vélemény)

 

Projekt területi korlátozása

Nem támogathatóak a Közép-Magyarországi régió területén megvalósuló projektek.

A fejlesztés megvalósulásának helyszíne a támogatást igénylő bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. A megvalósulási helynek a támogatási kérelem benyújtásáig kell bejegyzésre kerülnie.

 

Támogatás mértéke: max. 50%

 

Támogatás összege: min. 1,5 millió Ft, max. 20 millió Ft figyelembe véve az alábbi korlátozást:

Az igényelhető támogatási összeg nem haladhatja meg a támogatási kérelem beadását megelőző teljes lezárt üzleti év éves átlagos statisztikai állományi létszámának 1 000 000 Ft-tal szorzott összegét.

 

További információ, valamint a pályázati dokumentáció elérhető itt.

 

Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Dr. Veres Ilona

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]