Könnyebb lesz uniós támogatást kapni
A vállalkozásoknak a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban könnyebb lesz pályázati forrásokhoz jutniuk, módosul a projektek előfinanszírozásának módja, és a kkv-k normatív alapon is támogatást kaphatnak majd – ismertette a terveket Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési kommunikációért felelős helyettes államtitkára.
A projektek finanszírozásának eddigi gyakorlatát megváltoztatják, melynek köszönhetően lehetővé válik, hogy a beruházások első ütemét a vállalkozások a támogatás összegéből fizessék ki. Egy 50 %-os támogatást elnyert pályázónak például csak a beruházás második felét kell önerőből finanszíroznia, az ahhoz szükséges hitel fedezeteként elfogadható lesz a létesítmény addig elkészült része.
A munkahelyteremtő beruházásokra egymillió euró értékhatárig normatív támogatási formát terveznek bevezetni, amelyre bizonyos létszám- és árbevétel-növekedés esetén lennének jogosultak a vállalkozások. Ez az eljárásrend még tárgyalás alatt áll az Európai Bizottsággal.
Egyeztetések folynak a bizottsággal arról is, hogy a támogatás lehívásához pénzügyi garancia helyett, a vállalkozások ügyvezetőjének vagy tulajdonosának személyes garanciája elegendő legyen.
A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy a tervek szerint iparágtól függetlenül támogatják majd a vállalkozásokat abban, hogy a felhasznált energiát részben vagy egészben önállóan termeljék meg, s ezáltal is növekedjen a versenyképességük.
"Azt szeretném, ha a régióban nem lenne olyan ország, ahol könnyebben lehetne európai uniós forráshoz vagy támogatott kamatú fejlesztési hitelhez hozzájutni, mint Magyarországon" - jelentette ki Csepreghy Nándor.
Forrás: kormany.hu, MTI
BNG
Forrás: kormany.hu, MTI
BNG
