Kkv-k energiaracionalizálásra is várható pályázat
A 2014-2020-as uniós fejlesztési időszakban a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára 700 millió forint támogatáson felül a széndioxid kvóta eladásából származó évi 10 milliárd forint áll rendelkezésre az energiarendszereik fejlesztésére. Mindez összesen az előző 7 évben rendelkezésre álló keret hétszerese– közölte Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára.
Egy ötéves bankbetét kamata jelenleg 4,1%, az ilyen futamidejű állampapír hozama pedig 4,7-5%. Ehhez képest egy jól megválasztott alternatív - zöld - energetikai beruházás pedig már akár 2,5 év alatt megtérül - tette hozzá az államtitkár.
Glattfelder Béla a Coca-Cola zalaszentgróti üzemét hozta fel példaként, ahol a földből kinyert 32 fokos, később palackozott víz hűtése során keletkezett hőt mosásra, fűtésre hasznosítják és még a szomszédos fürdő vízének a melegítésére is futja belőle. Az energetikai beruházás megtérülési ideje mindössze 2,5 év lesz.
Kifejtette: a Magyarország által vállalt 20 %-os megújuló energia részarányt úgy lehetne elérni, ha a biomasszát magas hatásfokkal égetnék el az erőművekben, illetve a háztartásokban. Az államtitkár azzal érvelt, hogy a hagyományos vegyes tüzelésű háztartási kazánok hatásfoka 50%, míg egy modern pellet tüzelésű kazáné eléri a 90%-ot.
Az épületek energiahatékonyságáról Borsi László ingatlanpiaci szakértő beszélt a fórumon. Kiemelte, hogy ha a lakások építésénél, felújításnál a megújuló energia hasznosítására is költenek például napelemek, napkollektorok és biomassza kazánok beépítésével, jelentősen csökkenthetők az üzemeltetési költségek.
Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.
Forrás: MTI
BNG
