Kezesség fajtái

Az úgynevezett sortartó kezesség ismert. Az új PTK. rendelkezései a sortartó kezesség esetében megtartották a sortartási kifogás lehetőségét (6:419. §), a kezes mindaddig megtagadhatja a teljesítést, ameddig a jogosult nem igazolja, hogy a követelést a főkötelezettel szemben megkísérelte behajtani, de az ésszerű időn belül nem vezetett eredményre. A kötelezett és a kezes együttes perlése továbbra is megengedett.
Készfizető kezesség az úgymond hagyományos, vagy sortartó kezességtől annyiban különbözik, hogy a kezest nem illeti meg a sortartás kifogása, nem mondhatja, hogy a követelést először a főkötelezettel szemben érvényesítsék. Ha a főkötelezett nem teljesít önként, onnantól tőle is követelhető a teljesíts.
A kezest nem illeti meg a sortartás kifogása, ha
  1. a követelés kötelezettől való behajtása a kötelezett lakóhelyének, szokásos tartózkodási helyének, telephelyének vagy székhelyének megváltozása következtében lényegesen megnehezült;
  2. a jogosult a kötelezettel szembeni egyéb követelése behajtása végett végrehajtást vezetett a kötelezett vagyonára és a végrehajtás során a követelés nem nyert kielégítést; vagy
  3. a kötelezett csődeljárásban fizetési haladékot kapott vagy ellene felszámolás indult.
Ugyanakkor az új Ptk. létrehoz egy újfajta kezességet is, amely a kezes számára a sortartó kezesnél kedvezőbb helyzetet teremt: a kártalanító kezességet (6:421. §). Kártalanító kezesség esetén a kezes mindaddig megtagadhatja a teljesítést, amíg a jogosult nem bizonyítja, hogy végrehajtást vezetett a kötelezett vagyonára, és a végrehajtás során a követelés nem nyert kielégítést.

Korábbi kapcsolódó szakmai anyag: http://www.vallalkozo.info/hirek/kezesseg-uj-ptk

Amennyiben jogi témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]