Január végére várható az idei pályázati menetrend

A 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus 2015-ös évi pályázati ütemterve várhatóan január végén fog megjelenni. Ez egy kormányrendeletből derül ki, mely szerint meghatározott előkészítő intézkedéseket úgy kell elvégezni, hogy az éves fejlesztési keretet 2015. január 31-ig elfogadhassák.

A vállalkozások nagy része érdeklődéssel figyel minden olyan információt, melyből kiderülhet, hogy a következő időszakban mire és milyen feltételekkel tudnak majd pályázni. Eddig nagyon kevés konkrétum jelent meg a várható pályázatokról, így ez a hír sokak számára támpontot jelent.

A pályázatok idei menetrendje tehát rövidesen nyilvános lesz. Ez azt jelenti, hogy a vállalkozások előre fel tudnak készülni.

Az operatív programok jóváhagyása után több százmilliárd forint értékben írnak ki pályázatokat az illetékes minisztériumok.

Várhatóan az elsők között írják majd ki a kis- és középvállalkozások (kkv) technológiai fejlesztéseihez, illetve beruházásaihoz kapcsolódó pályázatokat, az energetikai pályázatokat, amelyek a megújuló energiaforrások elterjesztéséről támogatják, az infokommunikációs pályázatokat, valamint a kutatás-fejlesztési és az innovációs pályázatokat.

Az előző, 2007-2013-as uniós költségvetési időszakhoz képest ebben az új hétéves ciklusban kevesebb pályázati kiírás jelenik majd meg, de ezek komplexebbek lesznek, tehát egy kiírás keretében több fejlesztési célra lehet majd pályázni.
Eddig egy pályázat egy célkitűzést szolgált, a vállalkozások külön tudtak pályázni pl. képzésekre és külön pályázatot kellett készíteni pl. telephely fejlesztésre. A jövőben egy pályázatba többféle cél kerül integrálásra, egy vállalkozás piacképessé tételénél nemcsak gépbeszerzésre, hanem az adott vállalkozásnál energiakorszerűsítésre, megújuló energia alkalmazására, vagy a szakemberállomány idegen nyelvi képzésére lehet majd pályázni.

Forrás: portfolio.hu, vallalkozo.info

BNG