Irinyi Terv 2020

Idén is megjelent az Irinyi Terv, melynek célja a magas hozzáadott értékű, nemzetközi piacokon is versenyképes termékek kifejlesztésének és piacra vitelének támogatása.

A felhívás 2019-ben is nagy népszerűségnek örvendett, hiszen 87 támogatási kérelmet nyújtottak be a vállalkozások 16 milliárd forint értékben. A szakmai elbírálást követően a támogatásra javasolt húsz projekt érdemben járult hozzá a hazai ipar növekedéséhez.

Irinyi Terv 2020

Az idei évben március 4 és 25 között fogadják a támogatási kérelmeket.

Pályázatot nyújthatnak be kis- és középvállalkozások, egyéni cégek, szövetkezeket, akik magyarországi telephellyel rendelkeznek, foglalkoztatási létszámuk minimum 1 fő volt, valamint éves beszámoló szerinti árbevétele vagy mérlegfőösszege meghaladja a projekt elszámolható összköltségét.

A következő ágazatok vállalkozásai nyújthatják be támogatási kérelmüket: élelmiszeripar, egészséggazdaság, járműipar, zöld gazdaság, IKT szektor, elektronikai ipar, speciális gépgyártás, valamint azon tevékenységű cégek, amelyek noha nem tartoznak a fenti felsorolásba, de igazolni tudják hogy projektjük illeszkedik a program által meghatározott célokhoz.

Támogatás igényelhető:

-        kapacitásbővítésre,

-        új létesítmény létrehozására új helyrajzi számon,

-        termékkínálat bővítésére,

-        termelési folyamatot alapvetően megváltoztató beruházásokra,

-        termékek piacra vitelére,

-        kutatási és fejlesztési tevékenységekre,

-        iparjogvédelemre,

-        energetikai beruházásokra, valamint megújuló energiát használó rendszerek telepítésére.

A leendő nyertesnek vállalnia kell, hogy projektjét 3 évig fenntartja, továbbá a támogatási összeg 100%-nak megfelelő biztosíték nyújtása is kötelező pénzügyi intézmény által vállalt garancia, készfizető kezesség vagy óvadék formájában.

A támogatás mértéke kategóriától függően akár 40% is lehet. Az igényelhető összeg minimum 50 millió, maximum 400 millió forint lehet.

Induló vállalkozások is pályázhatnak, esetükben azonban kizárólag a legkisebb támogatható mérettel rendelkező projekthez nyújtható támogatás.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]