Irány a Széchenyi Kártya Program!

Egy kis összefoglalás, aztán nézzük a fő elemeket!

Az eddigi Rendszeres Szakmai Tájékoztatókban, felsorolás szinten megemlítettük a

-       külső finanszírozási alapvető konstrukcióit,

-       bázis hitel formákat (folyószámla,forgóeszköz, beruházási)

-       standard biztosítéki formákat,

-       belső finanszírozásának lehetőségeit,

-       vállalkozás TÜKRÉNEK és a tükör készítőjének fontosságát,

-       piaci bennmaradást segítő kedvezményes hiteleket,

-       piaci előnyt biztosító pályázatok adta lehetőségeket

-       pályázatíró, pályázati projekt menedzselő cégek szerepét,

-       finanszírozást lehetetlenné tevő, kerülendő un. „KO” kritériumokat,

-       pályázatokkal és a kedvezményes hitelekkel kiadásávalfoglalkozó intézményeket,

-       hitelezéshez szükséges garanciákat rendelkezésre bocsátó szervezeteket,

-       kockázati tőkebefektetéssel foglakozó társaságokat,

-       speciális agrár finanszírozást.

Ezeknek az alapismereteknek az átolvasását követően már belekezdhetünk a KAVOSZ Zrt. által irányított, 2002-ben elindult, 2010-ben és 2012-ben szakmai szempontból jó irányban fejlesztett Széchenyi Kártya Program adta lehetőségek fő elemeinek áttekintésébe.

Melyek is ezek az alap elemek:

-       Széchenyi Kártya Folyószámlahitel

-       Széchenyi Forgóeszközhitel

-       Széchenyi Beruházási Hitel

-       Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel

-       Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel

-       Agrár Széchenyi Hitel

Összevetve az eddig említett alapformákkal jól látható, hogy a Széchenyi Kártya Program elemei jelentős részben le tudják fedni a vállalkozók finanszírozási konstrukciókkal kapcsolatos igényeit.

 

Orbán Balázs

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]