Használta már a Térképteret?

A www.terkepter.nfu.hu címen bárki számára elérhető a Térképtér elnevezésű alkalmazás, mely a Nemzeti Fejlesztési Terv, Új Magyarország Fejlesztési Terv és az Új Széchenyi Terv keretében uniós támogatást elnyert projektek területi elhelyezkedését szemlélteti.
Segítségével kimutatható például, hogy adott megyében, vagy településen hány uniós pályázatot és milyen összegben nyertek el, de az alkalmazásban akár név szerint is lehet keresést futtatni, így utána lehet járni, hogy a partnerek, vagy épp a konkurencia milyen típusú uniós támogatásokat nyert el. Mindez azért lehetséges, mert néhány, a projektjükre vonatkozó alapvető információ nyilvánosságra hozatalát megkövetelik minden pályázótól.
Az alkalmazás térképeken jeleníti meg a támogatásban részesített projekteket, melyeket különböző feltételek szerint lehet szűrni.A keresést elvégezhetjük térbeli elhelyezkedés vagy tartalom szerint, de egyéb adminisztratív szempontok alapján is, mint például a szerződés dátuma, támogatás összege, kifizetés összege, megvalósítás kezdő és befejező dátuma. A keresett adatok az óriási információhalmazra való tekintettel több formában jelenhetnek meg:
- Kumulált megjelenítés, amely gyors lekérdezést tesz lehetővé, ezáltal kistérségi szintig darabszám szerint kumulálva jelennek meg a projektek, majd nagyításra váltanak ikonnézetbe.
- Ikonszerű megjelenítés, amely 110 altéma szerinti ikonnal ábrázolja a támogatott projekteket megvalósítási helyükön. A megjelenítés időigényes, de gyors és látványos térképeket eredményez.
- Pontszerű megjelenítés, amely a projekteket 7 főtéma szerint mutatja megvalósítási helyükön.
A projektek helyszínei a pályázók saját e-ügyintézési rendszerében rögzített cím alapján automatikusan kerülnek fel a Térképtérre a támogató döntést követően.
A Térképtér interaktív alkalmazás, ugyanis a projektekhez egyéb szemléltető elemek is hozzárendelhetők, többek között képek, videók, weblap címek, bővebb leírások.Forrás: palyazat.gov.hu
BNG