Fontos hír azoknak, akik az állattartó telepeik korszerűsítésére pályáznának!

Május közepéig van ideje megismerni a pályázati kondíciókat és előkészíteni a szükséges dokumentumokat azon pályázóknak, akik a Vidékfejlesztési Program keretében megjelent, közel 70 milliárd forint keretösszegű állattartó telepek korszerűsítését támogató felhívásokra kívánják benyújtani igényüket.

Az ágazati szereplők számára a beruházások sikeres megvalósítása érdekében fontos, hogy részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről, ennek érdekében döntött a Miniszterelnökség a támogatói kérelmek beadási határidejének módosításáról. Az ügyfelek a május eleji határidők helyett, leghamarabb 2016. május 17-től kezdődően nyújthatják be az öt pályázati felhívásra igényüket.

A Vidékfejlesztési Program keretében az állattartó telepek korszerűsítésére 5,95 milliárd forint, a kifejezetten sertés-, szarvasmarha, illetve baromfitartó telepek modernizálására egyenként 19,86 milliárd forint áll a pályázók rendelkezésére, a juh- és kecsketartó telepek esetében pedig 3,97 milliárd forint az elnyerhető támogatás.

Az érintettek a felhívásokra kizárólag elektronikus úton nyújthatják be pályázatukat az MVH felületén, a www.mvh.gov.hu weboldalon. A módosított pályázati felhívások a www.szechenyi2020.hu oldalon lesznek hamarosan elérhetőek.

Forrás:

http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/agrar-videkfejlesztesert-felelos-allamtitkar/hirek/valtozik-az-allattarto-telepek-korszerusiteset-tamogato-palyazatok-beadasi-hatarideje

 Amennyiben pályázati témával kapcsolatban lenne kérdése,  ide kattintva informálódhat!

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]