Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása (A komponens)
Határidő: 2014.12.31.
Kiíró: Nemzetgazdasági Minisztérium
Figyelem! A pályázat "A komponensére" kizárólag vállalkozásindítással, vállalkozás-fejlesztéssel kapcsolatos szolgáltatásokat, képzéseket az elmúlt 3 évben tevékenységi körben végző szervezetek pályázhatnak, akik vállalják, hogy a vállalkozni kívánó fiatalokat felkészítik saját vállalkozásuk indítására.
Figyelem! A pályázat "A komponensére" kizárólag vállalkozásindítással, vállalkozás-fejlesztéssel kapcsolatos szolgáltatásokat, képzéseket az elmúlt 3 évben tevékenységi körben végző szervezetek pályázhatnak, akik vállalják, hogy a vállalkozni kívánó fiatalokat felkészítik saját vállalkozásuk indítására.
A pályázat célja
A program célja új egyéni- vagy mikro-vállalkozás indítását tervező 18-25 év közötti (felsőfokú végzettségű pályakezdők esetén 18-30 éves) fiatalok felkészítése saját vállalkozásuk indítására, üzleti tervük elkészítéséhez nyújtott ismeret- és készségfejlesztés, valamint az indulás forrásigényének támogatása az életképes üzleti tervük megvalósítása érdekében.
- életképes üzleti ötlettel rendelkező fiatalok komplex szolgáltatással történő támogatása üzleti tervük megvalósítása érdekében (tanácsadás, készségfejlesztés, képzés, mentorálás);
- élet-és piacképes, hosszútávon is fenntartható vállalkozások létrehozásának elősegítése pénzügyi támogatással (piacszerzés, megtartás, bővítés, hálózatosodás, fenntarthatóság biztosítása);
- a fenntartható növekedést szolgáló önfoglalkoztatás erősítése, a munkahelyteremtés elősegítése;
- együttműködés kialakítása a régióban működő és a régiós határokon kívüli vállalkozások között, továbbá a régiók között a vállalkozásfejlesztést végző szervezetek között.
Támogatottak köre
Önállóan vagy konzorciumi partnerként a vállalkozásindítással, vállalkozás-fejlesztéssel kapcsolatos szolgáltatásokat, képzéseket az elmúlt 3 évben tevékenységi körben végző vállalkozások, nonprofit és egyéb, nem nyereségérdekelt szervezetek pályázhatnak.
A konzorciumi tagok maximális száma: 5 db.
Konzorciumi partnerként részt vehetnek a munkaügyi központok. Amennyiben a munkaügyi központ konzorciumi tagként nem kerülnek bevonásra, úgy együttműködő partnerként kell bevonni, a fiatal álláskeresőket közvetítő szervezetként.
Nem támogatható a Közép-Magyarországi Régió területén megvalósuló fejlesztés.
Nem támogatható a Közép-Magyarországi Régió területén megvalósuló fejlesztés.
Támogatható tevékenységek
Előkészítési tevékenységek:
- megvalósíthatósági tanulmány;
- közbeszerzés;
A projekt során megvalósítandó szakmai tevékenységek:
- kötelező együttműködés a munkaügyi központokkal a célcsoport bevonása érdekében;
- fiatalok toborzása, programba vonása, tájékoztatása;
- programba bevont fiatalok szűrése (írásbeli tesztek és feladatok, és szóbeli meghallgatások alapján, a program keretében szerzett tudás, fejlődés értékelése);
- vállalkozásindítással összefüggő tanácsadási szolgáltatások;
- kompetenciafejlesztés, vállalkozói készség, képességek és szemlélet fejlesztése;
- képzési szükségletek felmérése és képzési tanácsadás, képzések szervezése, lebonyolítása;
- közös fórumok, találkozók biztosítása a programba bevont célcsoporttagok számára, műhelyfoglalkozások, rendezvények szervezése, lebonyolítása;
- mentori feladatok ellátása, tanácsadási feladatok elvégzése;
- az üzleti tervek elbírálási szempontrendszerének és módszertanának felülvizsgálata (a többi nyertes támogatást igénylővel közösen);
- segítségnyújtás üzleti terv kidolgozásához;
- üzleti tervek értékelése, elbírálása;
- szakmai értékelés, részjelentések/beszámolók elkészítése;
- tájékoztatás, nyilvánosság biztosítása;
- a létrejött vállalkozások tevékenységének dokumentált nyomon követése a vállalkozásindítást (működéshez szükséges bejegyzés/regisztráció napját) követő egy évig, és arról időszaki beszámoló és/vagy fenntartási jelentés elkészítése;
Eszközbeszerzés:
- A szakmai megvalósításhoz szükséges új eszközök beszerzése.
A támogatás formája, mértéke
A támogatás vissza nem térítendő, mértéke az összes elszámolható költség 100 százaléka.
Az igényelhető támogatás összege régiótól függően minimum 92 millió forint, maximum 306,9 millió forint lehet.
A pályázat beadási határideje
A pályázatok benyújtása 2014. december 31-ig lehetséges.
A pályázatról bővebben az alábbi linken olvashat.
Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.
Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.
Forrás: www.palyazat.gov.hu
BNG
