Eszközbeszerzés pályázatból - Út a jövőbe

2019 októberétől elérhető az „Út a jövőbe” pályázat, amely kiemelten azokat a vállalkozásokat segíti, amelyek célja a termelékenységük növelése.

Ezt pedig a meglévő munkavállalók képzettségi szintjének növelésével, ezzel együtt magasabb hozzáadott értékű termékek létrehozásával kívánja elérni. A célt a program a magas technológiai és műszaki tartalmú beruházások megvalósításának elősegítésével szolgálja.

Ezt a tevékenységet többféleképpen lehet elérni, mint például a munkabérek növelésével, a foglalkoztatási időtartam hosszú távra való tervezésével, vagy a szükséges képzések megvalósításával.

A pályázatra magyarországi székhellyel, telephellyel, vagy fiókteleppel rendelkező mikro-kis- és középvállalkozások jelentkezhetnek.

Azok a vállalkozások részesülhetnek támogatásban, amelyek

-        a beruházást legkorábban a támogatási igény benyújtását követő napon kezdi meg,

-        legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkezik,

-        legkésőbb 2021. december 31.-ig megvalósítja a fejlesztéseket.

Kötelezettségként került meg fogalmazásra:

-        a bértömeg növelése évi 10%-kal minimum 3 évig,

-        képzések biztosítása a munkavállalók számára,

-        a beruházással létrehozott fejlesztéseket minimum 3 évig fenntartja,

-        2 évig tartani tudja az alkalmazotti létszámot.

Induló beruházásként támogatható új létesítmény felállítása, meglévő bővítése, új termék létrehozása, termelési folyamat megváltoztatása vagy tárgyi eszközök, immateriális javak vásárlása.

Ebből kiindulva a projekt során elszámolhatóak az alábbi költségek:

-        új tárgyi eszközök, immateriális javak.

-        építési költségek.

A támogatás mértéke régiókként különbözik, de 25% és 50% között megállapítható, valamint a csekély összegű támogatás bármely térségben 50%.

A támogatás összege 10-150 millió forint közötti, azonban a hátrányos helyzetű térségében elérheti az akár 200 millió forintot is. Csekély összegű támogatásként akár 200 ezer euró is igénybevehető.

Amennyiben további kérdése adódna a pályázattal kapcsolatban, ide kattintva felteheti. 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]