Eszközberuházás Pest megyében!

A 2017-es év utolsó napjai sem teltek el eseménytelenül, megjelent ugyanis az a várva várt pályázati felhívás, amely által lehetségessé válik az eszközbeszerzés Pest megyei vállalkozásoknak. A keretösszeg 4,5 milliárd forint, a pályázati anyagok 2018. január 31-től nyújthatóak be.

 

Mi a célja a pályázatnak?

A kiírás célja, hogy a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások termelőeszköz beruházásait támogassa, ezáltal erősíti a kkv-k fejlődését, piaci pozícióját és munkahelyek megtartását segíti elő, valamint a beruházások által csökkeni fog az alacsony versenyképességű, korszerűtlen eszközparkkal rendelkező vállalkozások száma.

Támogatási kérelmet a Pest megyében (Budapest kivételével) legalább 1 éve székhellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások. Iparágat tekintve a felhívás TEÁOR listája nyújt segítséget, így többek között a gyógyszeriparral, elektronikával, járműgyártással, fafeldolgozással, gép, gépi berendezések gyártásával, bútorgyártással, épületek építésével foglalkozó cégek is lehetnek érdekeltek.

Eszközbeszerzés Pest megyei vállalkozásoknak

A pályázat keretei között lehetőség van új, a pályázó vállalkozás tevékenységéhez illeszkedő eszközök beszerzésére, amennyiben azok a termék- előállítását vagy szolgáltatásnyújtását közvetlenül szolgálják. Ezekhez kapcsolódó gyártási licenc, know-how beszerzések, valamint információs technológia-fejlesztések is elszámolhatóak.

Így például lehetőség nyílik gyártósorok, gépsorok beszerzésére és a hozzá kapcsolódó informatikai eszközök megvételére, vagy termékek tárolására, anyagmozgatásra szolgáló tárgyi eszközök beszerzésére.

Az eszközbeszerzés támogatása

Az új eszközök beszerzésére minimum 5 millió, maximum 60 millió forint igényelhető. A támogatás intenzitását befolyásolja a kkv-k mérete, valamint területi elhelyezkedése, de akár 55% is lehet. A támogatási kérelmek 2018. január 31-től benyújthatóak, minderre egy hónap áll majd a vállalkozások rendelkezésére, így nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a tervezést.

Amennyiben pályázattal kapcsolatban további kérdése adódna, ide kattintva felteheti. 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]