A Miniszterelnökséghez kerülhet a vidékfejlesztés is

A földművelésügyi tárcától a Miniszterelnökséghez kerülhet a vidékfejlesztés - jelentette ki Lázár János még május végén, Kiszomboron.


"Kevesebb templomot fogunk vidékfejlesztési pénzből felújítani, ellenben szeretném, ha külterületi vagy mezőgazdasági utakra, belvízelvezető rendszerekre több jutna" - tette hozzá a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a négyezer lakosú Csongrád megyei község képviselő-testületi ülésén.
 
A kormány uniós forrásokból támogatná, hogy a kistelepüléseken is megjelenjen valamilyen feldolgozóipar, például vágópontokat alakítsanak ki, vagy növeljék a mezőgazdasági tárolókapacitást.
 
A települések is forrásokhoz juthatnak a mezőgazdasághoz kapcsolódó infrastruktúra, például az öntözés vagy a belvízelvezetés fejlesztésére.
 
A Magyar Nemzet legfrissebb információi szerint mára ténylegesen eldőlt, hogy a vidékfejlesztési források átkerülnek az ezeket eddig kezelő Vidékfejlesztési Minisztériumtól a Lázár János által vezetett Miniszterelnökséghez. A terület felügyeletét pedig államtitkárként Kis Miklós Zsolt, a Magyar Agrárgazdasági Kamara mikro-, kis- és közepes vállalkozásokért felelős alelnöke fogja ellátni.
 
Az Európai Unió jelenlegi költségvetési időszakában hazánknak nagyjából 3,5 milliárd euró áll rendelkezésére vidékfejlesztésre. Ennek 15 százalékát a kormány a földalapú támogatásra kívánja átcsoportosítani, így a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága körülbelül 900 milliárd forintnak megfelelő euró felett fog rendelkezni.
 
A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy ezen források bővülni fognak még pár száz millió forinttal, miután más területekről is átcsoportosíthatnak pénzeket a vidékfejlesztési célokat szolgáló fejlesztések támogatására. Így például az Európai Szociális Alap foglalkoztathatóság javítására szánt, a kohéziós, esetleg az európai regionális és fejlesztési alapokban elérhető pénzeiből is támogathatnak vidékfejlesztési célokat.
 
Forrás: kormany.hu, mno.hu