A Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fórumának (KMVNF) rendezvénye
A tavalyi sikeres magyarkanizsai találkozó után idén a Csíkszereda melletti Piricskén találkoztak a
Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma /KMVNF/ tagszervezetei. A június 29 – július 1. között megrendezett vállalkozói konferencia és üzleti fórum informatív előadásokon, kölcsönösen előnyös üzletkötéseken és izgalmas beszélgetéseken túlmenő a rövidesen induló virtuális piactér bemutatására jó alkalom volt.
A rendezvényt a KMVNF 22 tagjából 13 tisztelte meg jelenlétével, képviseltette magát a délvidéki Dunamente, Magyarkanizsa Felvidék, és természetesen a Partium és Erdély is. A vendéglátók részéről a szervezés és lebonyolítás oroszlánrészét Bakcsy Tünde, a Csíki Vállalkozók Egyesületének/CsVE/ ügyvezető igazgatója vállalta magára, szakmai programot pedig Varga Júlia, a VOSZ nemzetközi igazgatója egyben a KMVNF titkára koordinálta. A rendezvényen részt vett a VOSZ részéről Lits József, a VOSZ Ellenőrző Bizottságának elnöke egyben a VOSZ Szolnok vármegyei elnöke, Pordán Zsigmond az Ipari Tagozat elnöke egyben a VOSZ Komárom-Esztergom vármegyei Szervezetének elnöke, Czékmánné Kelecsény Ágnes a VOSZ Nógrád vármegyei elnöke, valamint Lőrincze Péter elnöki tanácsadó.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Tóth László csíkszeredai főkonzul és Kóródi Attila Cíkszereda polgármestere is. A politikus beszédében kiemelte, vállalkozói szövetségek nélkül nincsen gazdasági fejlesztés, tudástranszfer nélkül pedig nincsenek versenyképes vállalkozások. Vállalkozási rendszerekben, együttműködési hálókban kell gondolkodni, illetve dolgozni, így lehet megszerezni azt a vállalkozói tapasztatot, amivel a fejlett piacokon is versenyképessé lehet válni -hangsúlyozta. „Csíkszeredában két és fél év kezdtünk kiemelten foglalkozni a vállalkozásfejlesztéssel, ez nagyon sziszifuszi munka. Van gazdasági kerekasztal, van egy hatvan hektáros terület iparfejlesztésre, 25 székelyföldi nagyvállalkozóval létrehoztunk egy szakiskolai konzorciumot, ennek a célja, hogy a vállalkozások számára előre tervezetten bocsásson ki szakembereket a munkaerőpiacra – sorolta az eddig eredményeket. Hozzáfűzte, ehhez a munkához sok kitartás és türelem kell, nem várható el, hogy az eredmények nem egyik napról a másikra jöjjenek. / A Csíkszereda Városháza ez irányú tevékenységét Juhász-Borsa Orsolya, Gazdaságfejlesztési és Digitalizációs Irodavezető mutatta be részletesen a délután folyamán
Csíkszereda gazdaságfejlesztési programjai, beruházási kalauz című előadásában.
A szakmai program elnökségi üléssel indult, amit Czomba Csaba VOSZ társelnök egyben a VOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei elnöke, a KMVNF elnöke nyitott meg. Beszédében emlékeztetett, a határon túl működő 34 magyar vállalkozói szervezetből elsőként 16 csatlakozott a kezdeményezéshez, az alapító okiratot 19 tagszervezet írta alá 2019 végén, jelenleg 22 tagot számlálnak, egy további erdélyi szervezet pedig, pár hónapja jelezte csatlakozási szándékát. A megalakulás közvetlenül a COVID előtt történt, a lezárások kissé megnehezítették az operatív munkát, ennek ellenére – ahogyan a számok is mutatják – a szervezetépítés igen sikeres volt, és a kapcsolatrendszert is sikerült rövid idő alatt megerősíteni. Rendszeres az együttműködésük a nemzetpolitikai államtitkársággal és a Közép-Európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft-vel, a CED-del is. A találkozási alkalmak közül kiemelte a tavalyi magyarkanizsai rendfezvényt, valamint azt, hogy május végén a Szlovákiai Magyar Közgazdász Egyesület rendezvényén is képviseltette magát a szervezet. Czomba Csaba fontosnak ítélte, hogy a határon túli vállalkozások is részesülhetnek a VOSZ által adományozott Év Vállalkozója díjban és jelezte, hogy reményei szerint a jövőben esetleg több határon túli magyar vállalkozás is részese lehet az elismerésnek.
Varga Julianna prezentációjában bemutatta VOSZ-KMVNF elektronikus együttműködési rendszert, vagy másképpen azt a virtuális piacteret, amivel elő kívánják segíteni a határon inneni és túli vállalkozások üzletkötéseit, hosszú távú együttműködését. A virtuális piactér a VOSZ már működő rendszerének része, de informatikai fejlesztés eredményeként rövidesen megnyílik a csatlakozási lehetőség a határon túli magyar vállalkozások részére is.
Ezt követően Csucsi Molnár Róbert, a CsVE elnöke köszöntötte a vendégeket, majd Székelyföldi Zoltán, GDSIT Switzerland GmbH tulajdonosa tartott érdekes prezentációt arról, hogyan terjesztheti ki jelenlétét egy vállalkozás - hatékony üzleti és eladási folyamatok kiszervezése révén - Európában.
Orosz-Pál Levente, CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat székelyudvarhelyi irodavezetője a támogatási és pályázati lehetőségek széles skáláját ismertette Fejlődjünk együtt – Gazdaságfejlesztési együttműködési lehetőségek című előadásában. Bemutatkozott a
Székelyföldi Magánvállalkozók Szövetsége, Kovászna megyei Vállalkozói Inkubátorház, ASIMCOV vállalkozói szövetség, és a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club. A Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetségének elnöke Jakab Áron Csaba az általuk végzett érdekvédelmi tevékenység sajátosságairól és eredményességéről beszélt. Szót kapott Csata Levente a gyergyószentmiklósi ARBOR Vállalkozók Szövetsége alelnöke akinek szervezete azért is érdekes, mert ők még nem tagjai a KMVNF-nek, de fontolgatják a csatlakozást.
A határon túli vállalkozásokat segítő Pro Economica Alapítványt Kelemen Eleonóra csíkszeredai irodavezető mutatta be, dr. Littvay Kovács Áron a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) munkájáról beszélt, míg Becze István a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke a székely gazdaszervezetek tevékenységéről adott képet. Bemutatkozott a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, és Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége is. Utóbbi képviseletében Cilip Árpád igazgató a Székely termék brand kapcsán arról beszélt, hogy a minőség megőrzése érdekében szigorítani kell brandhez tartozás feltételrendszerét. A szigorúbb kondíciók kidolgozása, illetve bevezetése már napirenden van.
A cégbemutatók sorában érdekes volt a csíkmadarasi Garden Projekt Kft képviseletében előadó János Ferdnánd projektje, aki a VOSZ szlogen „adjunk üzletet egymásnak” szellemében arról beszélt, hogyan adjanak üzlete egymásnak a határon inneni és túli vállalkozások.
Bocskor István, a csíkszentmártoni Bocskor Pékség tulajdonosa a minőségi alapanyagok és házi ízek összefüggésiről tartott szemléletes előadást, a magyarkanizsai Pletikoszity Àrpàd a Dronteh Orom tulajdonosa pedig, a drónok mezőgazdasági használatának praktikusságát és költséghatékony voltát ecsetelte. Amint kiderült, a fiatal, jelenleg PhD hallgatóként tanuló, robotikai mérnök diplomával rendelkező vállalkozó pár év alatt komoly teljesítményt tett le az asztalra, prezentációja bármelyik Startup ringben megállta volna a helyét.
A Kopácsról érkező Baka Béla, BB Yacht Charter és Akadémia tulajdonos-alapítója horvátországi szórvány vállalkozásainak eredményeiről és nehézségeiről beszélt, míg a székelyudvarhelyi Nagy Hunor a Hargita Energy Kft. tulajdonosa az alternatív energiabeszerzésben rejlő lehetőségeket mutatta be.
Nagyon jól felépített előadást tartott Majlát Zita, a csíkszeredai Implantológia, Fogászat ügyvezetője és társtulajdonosa Fogászati turizmus Erdély szívében címmel.
A hosszú és informatív szakmai munkát kreatív beszélgetésekkel fűszerezett vacsora követte a Pension Mountain Restben, másnap pedig, kulturális program következett. A találkozó részvevői ott lehettek az 100 Székely Lány ünnepén Csíkszereda főterén és a Csíksomlói nyeregben. Utóbbi helyszínen a szülőföld fiatalságmegtartó erejét a prédikáció központjába helyező misét követően a több ezer fiatal táncost felvonultató néptáncbemutatóknak is örvendezhettek. A nap végén meglátogatták a csíkszeredai Mikó Várat, ahol a ferencesek főztje című szakácskönyv ihlette ételeket ízelhettek.
Dombi Margit újságíró