A jövő hétre várható az első pályázatok megjelenése
A jövő héten jelenhetnek meg a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus első hazai pályázati kiírásai, a kitöltéshez szükséges dokumentumok azonban már ezen a héten elérhetők lesznek - közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.
A kormány képviselői több fórumon is részt vesznek a héten, hogy az új időszak változásairól tájékoztatást adjanak.
Október elejére öt gazdaságfejlesztési pályázat megjelenését jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára egy csütörtökön tartott kormányszóvivői tájékoztatón.
A foglalkoztatás növelésére a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) 4 milliárd forint kerettel a fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázatot írnak ki elsősorban mikro-, kisvállalkozásokat indítását tervezők számára. A pályázat keretében először vállalkozói ismereteket nyújtó alapozó képzésen vehetnek részt a nyertesek, majd az elfogadott üzleti tervükhöz kaphatnak vissza nem térítendő támogatást.
A munka és magánélet összeegyeztetésére ugyancsak 4 milliárd forint keret áll majd rendelkezésre olyan munkahelyi viszonyok teremtésére, amelyek lehetővé teszik a részbeni, az otthoni, illetve az atipikus foglalkoztatást.
A kis- és középvállalkozások eszközbeszerzésére és kapacitásbővítésére 5 milliárd forint keret áll majd rendelkezésre, és további 5 milliárd forintot szánnak a kkv-k külpiacra lépésének támogatására.
A helyettes államtitkár elmondta: 36 milliárd forintos keretösszeggel azokat a 25 évnél fiatalabb munkavállalókat szeretnék támogatni, akik nem rendelkeznek szakképesítéssel, felsőfokú képesítéssel.
Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.
Forrás: MTI, kormany.hu, vallalkozo.info
BNG
