600 millió forint támogatás halgazdálkodási feladatokra
Hatszázmillió forintot szán a szaktárca a halgazdálkodással összefüggő feladatok, programok és beszerzések támogatására – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Tiszafüreden.
A múlt évben létrejött a minisztériumban egy földügyekkel, halászattal, vadászattal foglalkozó államtitkárság. A mintegy félmilliós honi horgásztársadalomra és a halfogyasztás növelésének szándékára való tekintettel ezen belül a magyar államigazgatásban eddig példa nélkül álló módon egy halászati főosztály is elkezdte működését.
Kiemelte: a halgazdálkodási feladatok támogatására ugyanakkor több mint 600 millió forintos pénzalapot különítettek el, amely a halászattal, horgászattal kapcsolatos programok, eszközbeszerzések finanszírozására, szemléletformáló kampányokra, horgászutánpótlás-nevelésre, valamint a szakhatóságok megerősítésére és halőrzésre, illetve haltelepítésre fordítható.
A kft. új horgászati központjáról szólva kijelentette: Tiszafüred és Tiszaörvény között egy tájba illő épülettel gazdagodott a Tisza-tó térsége. A tározó halászati hasznosításáért öt éve felelős vállalkozás példaszerűen gazdálkodva, példás összefogással, példaértékű beruházást valósított meg az állam és az Európai Unió 48,7 millió forintos támogatásából – fogalmazott.
Az új, tíznél több horgászegyesületet és horgászok ezreit szolgáló, turisztikai szempontból is fontos létesítmény egyik legnagyobb erénye, hogy korszerűsége mellett a környék épített örökségének jegyeit is magán hordozza – tette hozzá.
Forrás: kormany.hu
BNG
Forrás: kormany.hu
BNG
