„Vidék Kaland” felhívás fogadó gazdáknak – 2015

Határidő: 2015. április 17.
Kiíró: Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége
A pályázat célja
Olyan fiatal gazdálkodók kiválasztása, akik vállalják városi fiatalok fogadását.

Pályázók köre
Jelen felhívás keretében azoknak a fiatal gazdálkodóknak a jelentkezését várja az AGRYA, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből, akik szívesen fogadnának a gazdaságukban városi fiatalokat.

A pályázat tartalma
A program részeként a 35 év alatti, de 18 évnél idősebb városi fiatalok egy hetet töltenek el a gazdaságokban, egy időben legfeljebb 2 fő. Ez alatt az időszak alatt, 5 munkanapon, a résztvevő városi fiatalok aktívan részt vesznek a gazdaságban zajló aktuális munkákban, a fiatal gazda társaságában, annak irányítása és felügyelete mellett.
A városi fiatalok fogadása csak a következő, előre meghatározott időszakban történhet: 2015. július 19-25. között.
A résztvevő városi fiatalok az elvégzett munkájukért bérezésben nem részesülnek. A foglalkoztatás munkajogi kereteit az un. alkalmi munkavállalás adja. Az ehhez kapcsolódó napi adó fizetési kötelezettséget a fogadó fiatal gazda teljesíti, de azt az AGRYA megtéríti számára. A fogadó fiatal gazdának kell biztosítania a tartózkodás idejére az ellátást (szállás, étkezés) és szükség szerint a munka- és védőruházatot. A szállás, lehetőség szerint, kapcsolódjon a gazdasághoz vagy a fogadó gazdához.

Határidő
A jelentkezés határideje 2015. április 17.

Bővebb információ az alábbi linken érhető el.

Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

BNG