Két év végi kihívás a vezető számára: Beszéd és beszélgetés az év végi céges partin

Az év végi időszak, a felfokozott munkatempó mellett új feladatokat is ró a vezetőre. Az egyik ilyen visszatérő feladat az év végi vagy év eleji céges parti megrendezése, illetve az azon való részvétel.
Sok vezető erre az eseményre, mint kellemetlen teherre tekint, pedig remek lehetőség a tudatos cégépítés és a munkatársak lojalitásának növelése szempontjából.

Most, amikor a munkatársak több csábításnak is ki vannak téve a munkaerőhiány miatt, illetve már maguk keresik azokat a munkahelyeket, ahol nemcsak érdekes munkakör és kellemes munkakörnyezet várja őket, hanem olyan közösség és vezető is, amely megbecsüli őket, vezetőként, már érdemes keresni azokat a lehetőségeket és eszközöket amelyek a munkatársak lojalitását növelhetik.
Meglepő módon egy év végi, vagy év eleji céges parti remek lehetőség lehet egy vezető számra, hogy megerősítse a munkatársakban az érzést, jól döntöttek, amikor a céget választották.

Több kutatás és tanulmány is felhívta már a figyelmet arra, hogy valamennyiünk szívében az egyik legfontosabb vágy, az elismerés vágya, az, hogy elismerjenek, értékeljenek bennünket (úgy ahogy vagyunk), illetve a teljesítményünket, és a parti erre remek keretet biztosíthat.
Így már könnyű belátni vezetőként, hogy egy jól összeállított, dinamikus, humoros és kellően rövid év végi beszéd, illetve a rendezvényen a rövid, kedélyes ám személyes beszélgetések, miért is bírnak olyan óriási jelentőséggel.
Félvállról venni, vagy elmulasztani bármelyiket egyszerre rossz vezetői és rossz üzleti döntés, ugyanakkor cseppet sem elegáns viselkedés a munkatársakkal szemben.

Persze, különösen a legnagyobb rohanás közepette nem könnyű összerakni egy beszédet, illetve (különösen, ha zárkózottabb egy vezető), nem egyszerű feladat könnyedén beszélgetni a munkatársakkal, különösen azokkal, akiket kevésbé ismerünk, vagy a habitusunk nagyon különbözik.

Ahhoz, hogy remek ívű és tartalmas és a munkatársak szívéhez is szóló beszéd szülessen, van néhány téma, amelyeket mindenképp érdemes érinteni:

  • Hála, köszönet kifejezése a munkatársak egész évi munkája iránt,
  • Elmondani mi történt az elmúlt évben, mi mindent értünk el közösen,
  • A kimagaslóan teljesítő csoportok és munkatársakat munkájának elismerése (név szerint, esetleg valamilyen „trófeát” vagy ajándékot is adva)
  • Elmondani, hogy milyen célt tűzött ki a cég a következő időszakra (röviden, egy jó kulcsmondattal aláhúzva, így a munkatársak azt érzik, nem felettük, hanem velük együtt történnek a dolgok)
  • Kifejezni azt a reményünket, hogy nagyon szép és sikeres év áll előttünk.
A munkatársak értékelik az őszinteséget, ezért, ha valamilyen fiaskó volt az év során, azt is nyugodtan elmondhatjuk, ám egy ilyen beszédben csak a finom öniróniának, fanyar humornak van helye és egy pozitív végkicsengésnek. (Vagy mert már megoldottuk az adott problémát, vagy mert tanultunk az esetből és máskor ilyen nem lesz.)

A beszédet megfűszerezheti, ha egy-két anekdotát is elmesélünk, felelevenítünk egy-két derűsebb helyzetet vagy olyan eseményt, amin ma már tudunk együtt nevetni.

Ahogy egy beszéd sem ördöngősség, a ritkán látott (és talán kevéssé ismert) munkatársakkal is könnyebb beszélgetni, mint elsőre gondolnánk.

Kedvesen tudják: nem azt kedveljük igazán, aki sokat beszél hozzánk, hanem azt, aki meghallgat bennünket, ezért egy-egy őszinte érdeklődést tükröző kérdés, majd a válsz figyelmes hallgatása, megerősíti a munkatársakhoz fűződő kapcsolatot.

Néha azt a legnehezebb kitalálni, miről is beszélgessünk. A „Hogy telik a karácsony?” sablonos kérdése helyett, már valamivel ügyesebb társalgónak tűnünk, ha az iránt érdeklődünk milyen fájuk lesz, van-e valamilyen családi „szertartás”, amit nagyon szeretnek, melyik ajándékot volt a legnagyobb kihívás beszerezni. Ráadásul ezekre a kérdésekre nehéz egy mondatos választ adni. Valószínűbb, hogy egy történetet fog mesélni a beszélgetőtársunk, abba pedig újabb és újabb kérdésekkel nagyon könnyű bekapcsolódnunk.

Ugyanakkor jó ötlet, ha például azt is megkérdezzük az ünnepi ital kortyolgatása közben a munkatársunktól, hogy miért a mi cégünket választotta munkahelyként, vagy például az iránt érdeklődünk – és remek történeteket hallhatunk – hogy a gyerekük (amikor kicsi volt) mit gondolt, mi anya, apa munkája.

Ráadásul a kötetlenebb hangulatban azt is nyugodtan megkérdezhetjük (nem nyitókérdésként és még akkor is, ha sejtjük, mi lesz a válasz), hogy mi volt ebben az évben a legnagyobb kihívás a számára.

Ha ezeket a kérdéseket feltesszük, nemcsak azt az egy történetet ismerhetjük meg, hanem figyelmes hallgatóságként (a sorok között olvasva) azt is megtudhatjuk, mi motiválja a munkatársainkat, illetve a „kihívásra” adott válaszból azt is megtudhatjuk, hogy mely területekre (folyamatokra, részlegek közötti kapcsolatokra) érdemes jobban odafigyelnünk vagy erősítenünk, ha meg szeretnénk tartani a munkatársainkat. Ezek a beszélgetések olyan folyamatokra és jelenségekre is felhívhatják ugyanakkor a figyelmünket, amelyekről nem volt tudomásunk, vagy nem tulajdonítottunk neki akkora figyelmet, amekkorát valóban érdemel.

Az első évben talán kevésbé leszünk ügyesek, ám a következő évben tanulhatunk belőle (esetleg előre gyűjthetünk néhány anekdotát az év végi beszédhez) és egy olyan hagyománynak tehetjük le az alapjait, amelyet a munkatársak is jó szívvel várnak.

dr. Erdős Zsuzsanna
üzleti etikett tanácsadó és coach
www.erdosetikett.hu

A cikk a szerző Hogyan beszélgessek ismeretlenekkel? című könyve felhasználásával készült.



 


Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]