Zalaegerszegi fejlesztések: tavaly 8 milliárd forint érkezett

Zalaegerszeg polgármestere az április 18-i sajtótájékoztatóján egy rendkívül sikeres pénzügyi év zárásáról számolt be. Elmondta, hogy a zalai megyeszékhely az elmúlt évben a legjobb pénzügyi teljesítményt nyújtotta a nyugat-dunántúli városok közül.

A sajtótájékoztatót megelőző napon megtartott közgyűlésen Gyutai Csaba kifejtette: a 2013-as évben a megyeszékhely 12,9 milliárd forintos induló költségvetéssel kezdte az évet, azonban a kiemelkedő mértékű pályázati aktivitás, az állami adósságkonszolidációnak és egyéb állami segítségnek köszönhetően 20,4 milliárd forintra nőtt év végére a költségvetési főösszeg. Az év sikerességének értékelésében megemlítette, hogy bár a zárszámadás végső összege mindössze 200 millió forinttal marad el a 2012-es évitől, az előző évben az önkormányzati és az állami szféra között a pénzügyeket érintő jelentős átrendeződés volt megfigyelhető. Ezek közül néhányat megemlítve: az iskolák szakmai működtetése és költségvetési kiadásai az államhoz kerültek át, a járási hivatalok kialakításával pedig a polgármesteri hivatal létszáma és ezzel a költségvetése is csökkent.
Az elhangzottak szerint 2013-ban mintegy nyolcmilliárd forint fejlesztési forrást sikerült Zalaegerszegnek megnyernie, amely alapján ez bizonyult a legsikeresebb teljesítménynek a régió városainak összehasonlításában.

PD

Forrás: MTI

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]